Mi, magyarok kötődünk a nemzeti gyásznapokhoz. Egy kívülálló számára úgy tűnhet, mintha kifejezetten szeretnénk gyászolni. S miután a történelem bőkezű volt velünk a veszteségeket illetően, szép hosszú sort tesz ki különböző gyásznapjaink felsorolása. Lassan elfelejtünk örülni, ünnepelni, ha valami igazán jó történik nemzetünk vagy valamely határon túli nemzetrészünk életében.

A mai nap piros betűs ünnep a több mint félmilliós felvidéki magyarság életében. A schengeni övezet kibővítése eltüntette a trianoni határ északi részét. Nincs ellenőrzés, nincs vám és morcos határőr. Gondolta volna-e bárki húsz esztendővel ezelőtt, hogy az újjáépített Mária Valéria hídon úgy lehet átsétálni Párkányból Esztergomba, mint a pesti Váci utcán? Mi itt, az anyaországban talán fel sem tudjuk fogni, mit jelent a felvidéki magyarok számára ez az érzés. Ha valamikor, most igazán szükség van odaát erre az ünnepre, hiszen a Fico- és Slota-féle magyarellenességnek igazi fricska a sorompók eltávolítása.

Felvidék s Magyarország ünnepe ez a mai nap, amelyre ugyanakkor sötét árnyként vetül a délvidéki, illetve kárpátaljai új vasfüggöny leereszkedése. Most látjuk csak igazán, mit jelent a gyakorlatban a kettős állampolgárság megadásának elmaradása, a szégyenteljes népszavazás végeredménye. Magyar útlevéllel a zsebben Schengentől függetlenül zavartalan lenne az anyaországgal való kapcsolattartás, nem következne újabb megaláztatás vízummal, csupán ötven kilométerre érvényes kishatárforgalommal, a jóindulat hiányát különböző szabályokkal leplező határőrökkel. A magyar határrendészet ez utóbbi jellemzője a romániai átkelőknél is megkeserítheti az erdélyi magyarok életét. Az eddigi rossz tapasztalatok nyomán (Románia uniós csatlakozása után még hónapokon keresztül folyt az érthetetlen szigor az ellenőrzéseknél) csak bízhatunk abban, hogy határőreink, vámosaink nem dörzsölik előre tenyerüket, amiért az új schengeni határ ismét feljogosítja őket az olykor teljesen értelmetlen zaklatásra.

Az utóbbi napok, hetek Schengennel kapcsolatos hírei egy újabb illúzióval számoltak le. Ausztria és Németország részéről – a kormányzati szintet leszámítva – olyan erővel nyilvánult meg a határnyitással kapcsolatos fanyalgás, mintha térségünk kizárólag bűnözők otthona lenne. A szomszédos Ausztriában a lehető legkülönbözőbb módozatokat igyekeztek kiötleni a hatóságok annak érdekében, hogy az egyébként ünnepélyes sorompótlanítás még véletlenül se jelentsen valódi szabad átutazást. Az átkelés után különböző címszó alatt lesik majd a magyar rendszámú autókat az egyenruhás „sógorok”, nehogy őrizetlen prédának tekintsük s megkopasszuk a nyugati szomszédot. A nyílt osztrák és német bizalmatlanság ismét megerősíti a korábban is tapasztaltakat, miszerint a kontinens nyugati része iránt oly sokszor kinyilvánított rajongásunk fájdalmasan egyoldalú. Az elmúlt tizenhét év s vélhetően az elkövetkező húsz is kevés idő ahhoz, hogy Nyugat-Európa egyenlő félként kezelje az egykori kommunista államokat, és ne röhögjön leplezetlenül a markába a kelet-közép-európai széthúzást, vitákat látva.

A fentiekkel beárnyékolni sikerült ugyan a schengeni csatlakozás ünnepét, elrontani azonban nem. Felejthetetlen téli este, éjszaka volt tegnap Párkányban, Esztergomban, a kettészakított Komáromban. A határokon átívelő nemzetegyesítés elkezdődött.

Pataky István, MNO