Az SNS-nek köszönhetően a szlovák politikai színtér egyre inkább nacionalizálódik, véli Csáky Pál az Aktuálne.sk-nak adott interjúban. Az MKP elnöke szerint 2008-ban az ellenzéknek effektívebben kéne együttműködni, kerülni kell a magánjellegű kezdeményezéseket.

Az MKP-t nem érzi kitaszítottnak az ellenzéken belül és nem sajnálja, hogy a magyar párt nincs a jelenlegi kormánykoalícióban.

Csáky megfogalmazása szerint az MKP arra törekszik, hogy a szlovák polgárokat is megszólítsa, amihez viszont korlátozottnak tartja a párt lehetőségeit, miután a szlovák társadalom nacionalizálódott. A Beneš-dekrétumokról nem lehet megfeledkezni és nagyobb megértést vár el a társadalomtól ebben a kérdésben. A szlovák-magyar kapcsolatok fényében érdeklődtünk Csáky Pál elnöknél, írja bevezetőjében a netlap, mely interjúnak a FelvidékMa mindenekelőtt az MKP-t és a magyarságot is érintő rövidített változatát közli.

Ha az MKP-ról beszélünk, elcsitultak-e már a párton belüli belviszályok?

Az MKP stabilizálódott, esélyünk van arra, hogy effektívebb együttműködést kínáljunk. Hogy ez miként fog megvalósulni a KDH és az SDKÚ közt, ezt most nem tudnám megmondani, de jó jelnek tartom, hogy megegyeztünk a köztársasági elnökjelölt személyében.

A kormányfő visszahívására tett kísérlet után napirenden van más kormánytag leváltásának a kezdeményezése?

Az MKP nem híve a kéthetente benyújtott bizalmatlansági kezdeményezéseknek, de vannak esetek és témák, amelyekhez vissza fogunk térni: ilyen Malina Hedvige ügye és hasonlóak.

Esetleg Robert Kaliňák is soron van?

Nem zárom ki ezt a lehetőséget sem, de a szükséges helyzetelemzés után jól elő kell készíteni a leváltására tett javaslatot.

Az MKP egyetlen alternatívának tartja a jelenlegi kormány- és ellenzéki összetételt, vagy tudna-e mással is együttműködni?

Jelenlegi partnerünknek a KDH-t és az SDKÚ-t tartjuk. Csak abban az esetben gondolkodnánk el más variáción, ha a körülmények annyira megromlanának, hogy más irányba lennénk kénytelenek nyitni. Akkor legfeljebb a Smer jönne számításba, a HZDS nem, mert korábban kompromittálta magát, az SNS-el pedig kizárt bárminemű együttműködés.

A nacionalista kiéleződésben nincs része az MKP-nak is? Duray Miklós kijelentései általában kemény reakciót váltanak ki a szlovák pártok körében.

Nem állítom, hogy mi hibátlanok vagyunk, de merőben más az a helyzet, ha valaki ellenzéki pozícióbol nyilatkozik, mintha ezt kormánykoalíciós tagként teszi. Minden országban a kormánypártok politikusainak nyilatkozatait értékelik, amit Szlovákiában fordítva szeretne a kormánykoalíció.

Áprilistól van az MKP élén, a pártreferenciák nem nőnek, mi több, az egykori elnök Bugár megelőzi önt a népszerűségben. Ez nem zavarja?

Számomra a legfontosabb, hogy a pártnak támogatottsága legyen, ami szerintem jelenleg megvan, tehát különösebb kilengést nem látok. Ami Bugár úr népszerűségét illeti, ez abból ered, hogy a párt élén volt több évig, ezért megérdemli a támogatottságot. Párttagjaink inkább konzervatív beállítottságúak, ezért még eltart egy ideig, amíg változás áll be.

Miután megjelent a Focus-felmérés, amely egy Bugár-párt 51 százalékos támogatottságáról szólt, az MKP közgyűlése után ön úgy nyilatkozott, hogy manipulált, előre megrendelt közvélemény-kutatásról volt szó. Ki volt a megrendelő?

Azok manipulációjáról van szó, akik ezt megrendelték. Én nem a Focust vádolom, hiszen az kész kérdéseket kapott.

Tehát, ki rendelte meg a felmérést?

Tudom ki volt, de nem mondhatom ki a nevét hangosan.

Ez a valaki az MKP holdudvarából van? Konkrétan valamelyik politikus?

Az MKP-hoz közeli körökből. A felmérő konkrét kérdéseket kapott kézhez, amelyek már a feltevés kontextusában is manipuláltak voltak. Azt szerették volna szuggerálni a polgároknak, hogy a jelenlegi MKP-vezetés nem élvezi a polgárok bizalmát, ami természetesen nem igaz. Ez egy ízetlen és értelmetlen próbálkozás volt.

A megrendelés Világi Oszkár környezetéből érkezett?

A megrendelés az MKP-hez közeli körökből érkezett, többet nincs jogom elmondani..

Eszerint egy közvélemény-kutatást meg lehet rendelni?

Akinek van 600ezer koronája, akkor igen. Holnap olyan kimutatást kap, amilyet rendelt. A felmérés jutalomdíja persze függ a kérdések számától.

Hihetünk akkor a különböző közvélemény-kutató felmérésekben?

Ez a dolog lényege. A Focus, amint más hasonló intézmény, egy szakosodott intézmény, amely a megrendelésekből él. Ők szakmailag elvégzik becsületesen a megbízást, nem őket vádolom. A Focus azt válaszolta kérdésemre, hogy a felmérés a megrendelő tulajdona. Csak azt tartom ízléstelennek, hogy a nyilvánosságra hozatal után egy nappal az Új Szó napilap első oldalán megjelent a felmérés, amin a lap három napon át lovagolt, visszaélt vele. Szerette volna ellenünk fordítani a párt országos tanácsát az ülés előtt. Ez ízetlen manipuláció volt, amely semmit nem robbantott ki, ellenkezőleg, a visszájára fordult.

Sokan azt vetik az MKP szemére, hogy kizárólag a magyar választókra összpontosít, azokat akarja megszólítani csupán. A szlovák szavazókkal nem számolnak? Bugár például elfogadható volt sok szlovák számára is.

Ez egy fáma. Egyes felmérések azt mutatják, hogy Bugár barátom barátságosabb a szlovákok számára, ami szimpatikusságot jelent. Ám amikor szavazásra került sor 2006-ban, ennek révén számos magyar és szlovák választó szavazatát elvesztettük. Tehát a fenomén, miszerint Bugár vonzza maga után a szlovák választókat, sajnos, nem igaz. Ez 2002-ben, de négy évvel korábban se volt igaz.

Hogyan akarják megszólítani a szlovák választókat?

Ezt a párt alapszabálya is rögzíti, persze nem tudom, mennyiben leszünk sikeresek, mivel a szlovák közvélemény nacionalizálódott, ebből eredően korlátozottak a lehetőségeink. Az utóbbi néhány hónap alatt kiéleződött a magyar-szlovák viszony Szlovákiában. Egyesek szerették volna a nyakunkba varrni a feszültség kirobbanásának hátterét. Megjegyzem, magam is támogatója vagyok a Beneš-dekrétumok körüli kérdés megoldásának, miután úgy tartom, eljött az ideje, hogy a parlament bocsánatot kérjen a magyaroktól, amint azt tette a németekkel és a zsidókkal szemben.

Tehát nagylelkűséget és gesztust vár?

Legalább a minimális nagylelkűséget, annak az útnak a keresését, hogy a társadalmat integráljuk.

A Beneš-dekrétumok folytatása jövőre is tervben van?

Nem látok erre reális esélyt. Erővel nem tudjuk átvinni, a támogatás a szlovák politikusok bensőjéből kellene, hogy jöjjön. Amit én mondok, hogy 2007-ben, lehet, 2008-ban is a szlovák politikában nem tisztázódtak a belső viszonyok, a háttérben folyamatosan meghúzódik egyfajta orosz vagy pánszláv orientáció.

A megbékélés eléréséért mégsem tudnák kihagyni a Beneš-dekrétumokat, amely sokakra úgy hat mint a vörösposztó?

Képzelje el az esetet, hogy adok önnek egy rendes pofont, majd azt mondom, felejtsd el az egészet és mondjuk azt, hogy nagyon szeretjük egymást. Ön erre, hogy felelne? Ami itt 1945-1948 között lejátszódott a magyarokkal, azt egyszerűen nem lehet elfelejteni. Nincs mivel megmagyarázni, hogy míg a németeket és zsidókat megkövették, a magyarokat ugyanazért nem. Mivel lehet ezt megmagyarázni, apámnak, nagyapámnak, gyerekeimnek? Holott nem többről, mint egyetlen, a „bocsáss meg“ szóról van szó. A dolgok rendezése mellett próbáljunk fátylat borítani a múltra, legyünk egyenlő partnerek az országban.

déva, FENET/FelvidékMa