Elkészült a hazai kisebbségek parlamenti képviseletére vonatkozó koncepció – közölte a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára. Gémesi Ferenc arról is beszámolt: jövőre egymilliárd forinttal nőnek a nemzetpolitikai célú előirányzatok.

A kormány pozitív visszajelzéseket kapott a nemzetpolitika intézményrendszerének átalakítása kapcsán – mondta Gémesi Ferenc. A szakállamtitkár szavai szerint jövőre 700 millió forint áll majd rendelkezésre a schengeni csatlakozás miatt szükségessé váló, úgynevezett kapcsolattartási támogatásra. Ennek bevezetése miatt ugyanakkor fel fog értékelődni 2008-tól mind a nemzeti vízum, mind pedig a magyar igazolvány.

A szomszédságpolitikánk egyik relációban sem választható el a nemzetpolitikától. Ez a két elem nem külön létezik önmagában, és nem arról szól, ha majd az egyikben eredményeket érünk el, akkor a másik másik is egyszer csak eredményes lesz – közölte Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára.

 A hazai kisebbségek önkormányzatainak helyzetével kapcsolatban elhangzott: az eddigi egyforma finanszírozás helyét a feladatlalapú finanszírozás veszi át.

Duna TV