Ha a napokban kerülne sor az elnökválasztásra, akkor 51,6 százalékkal a jelenlegi államfő, Ivan Gašparovič kerülne ki győztesen.

A második helyen szerepelne az ellenzéki pártok jelöltje, Iveta Radičová 26,5 százalékkal.

A harmadik befutó a Szlovák Nemzeti Párt vezére, Ján Slota lenne mindössze 6,9 százalékos támogatottsággal.
Az MVK közvélemény-kutató intézet december 10-16. között végzett felmérésében 1115 megkérdezett vett részt.
Az eredményből kiderül az is, hogy Pavol Hrušovský 5,3 százalékos támogatottságnak örvendhet, Vladimír Mečiar pedig 4,6 százaléknak. Martin Bútorát a felmérésben részt vevők 4,3 százaléka támogatná. A hetedik helyen Ivan Šimko végezne 0,8 százalékkal.
sme, FelvidékMa