Az ominózus, Malina Hedvig kihallgatási procedúráját rögzítő videoszalag tegnap nyilvánosságra került. A rendőrség azt akarta bizonyítani a kép-és hangszalaggal, hogy Malina Hedvig hazudott, ami alapja volt a vele szembeni vádemelési javaslatnak. Hedvig azt állította, hogy a rendőrök pszichikai nyomást gyakoroltak rá a kihallgatás során, mely állítást a Belügyminisztérium visszautasította.

 

A videofelvételt – igaz háromórányi anyag kihagyásával – a lány ügyvédje, Roman Kvasnica is megkapta. „Két kamera felvételét kaptuk meg, ami meglepett bennünket, ugyanis eddig úgy tudtuk, hogy csupán egy kamera rögzítette a kihallgatást. A 6 óra hosszat tartó kihallgatási anyagból 3 órányit kaptunk meg. Arra várunk, hogy a hiányzó 3 órát a rendőrség átadja az ügyészségi nyomozóknak, akik jelenleg folytatják az új vizsgálatot.

Arra a kérdésre, hogy mi van a videoszalagon, Kvasnica így válaszolt: „Visszaigazolódik számunkra, ami felől nem voltak kétségeink, hogy a helyiségben olyan személyek is mozogtak a kihallgatás során, akik nincsenek feltüntetve a jegyzőkönyvben. A kihallgatást vezető nyomozón kívül legkevesebb három további személy tartózkodott, feltehetőleg rendőrök”, egészítette ki Kvasnica.

Hedvig a 2006. 9. 9. –ei kihallgatáson. Egy kamera helyett kettő…
„A felvétel bizonyítja, hogy a kihallgatás alatt semmi különös dolog nem történt”, reagált a belügyminiszter szóvivője. „Kvasnica a szalmaszálba kapaszkodik, mivel az általa felfújt médiabuborék szétdurrant”, egészítette ki Tomáš Erik szóvivő.

 

 

Az ügyvéd szerint elemzéssel megállapítható, hogy a kihallgatási videoanyag, amely szerint a lány hazudott volna, nem azonos a jegyzőkönyvben rögzített anyaggal. „Elemzés alá kell vetni az egész, hatórás terjedelmű anyagot, hogy megállapíthassák, miért hiányoznak az anyagból egyes részek A szalagról világosan megállapítható, hogy a kihallgató rendőr utasítást ad a magnó kikapcsolására.”, zárta Kvasnica.

 

déva, FelvidékMa