Várhatóan a jövő évtől is középhullámon lesz hallható a szlovákiai magyar közszolgálati rádióadás, és nem kényszerül áttérni az internetes és műholdas műsorszórásra. Egy ilyen váltással ugyanis a napi nyolcórás magyar nyelvű adás szinte minden hallgatóját elveszítené.

A közrádió igazgatója, Miloslava Zemková szerdán közölte: a pozsonyi pénzügyminisztérium százmillió koronát (vagyis körülbelül 750 millió forintnak megfelelő összeget) biztosít a Szlovák Rádiónak a középhullám fenntartására. Az intézmény így csökkenteni tudja a középhullámot szolgáltató céggel szembeni 158 millió koronás tartozását, új szerződést köthet vele, tehát a Pátria sugárzási rendje is megmaradhat. Mindez átmeneti megoldásnak számítana, mert a szlovák parlament jövőre új törvényt akar jóváhagyni a közrádió finanszírozásáról.
A Szlovák Rádió Tanácsa szerdán jóváhagyta a közszolgálati intézmény költségvetését. Egyben azt a határozatot is megszavazta, amely kötelezi a rádió vezetőit, hogy 2008-ban is a jelenlegi műsoridővel tartsa fenn a nemzetiségi adás számára a földi sugárzást a középhullámú, adott esetben az ultrarövid hullámú frekvenciákon. Az erre vonatkozó javaslatot Gazdag József, a rádiótanács tagja terjesztette a testület elé. “Úgy látom, egy évre biztosan folytatódik így a magyar adás, illetve a nemzetiségi adás, a későbbi folytatás pedig az új törvénytől függ majd. Ugyanakkor elfogadtunk egy olyan határozatot is, hogy ha egy vagy két év múlva sem lenne elég pénz, tehát ha a jövőben a középhullámú adást megszüntetné a rádió, akkor a rádió vezetése a Pátriának biztosítson URH-s sávban ugyanolyan adásidőt, mint amilyen jelenleg van” – nyilatkozta a Pátria rádió szerda esti hírösszefoglalójában Gazdag József.
A szlovákiai magyar adás a többi kisebbség műsoraival együtt Pátria rádió néven működik. A magyar nyelvű közszolgálati rádiózás északi szomszédunknál nyolc évtizedes múltra tekint vissza. Az első adás 1928-ban indult. A rádió jelenleg napi nyolc órában, déltől este nyolcig közvetít különféle műsorokat. Visszajelzések alapján Magyarországon a határ menti régiókban is sokan hallgatják, különösen a hétvégi zenés Köszöntőt. A szerkesztőség múlt pénteken állásfoglalásban követelte a középhullámú műsorszórás biztosítását. Ugyanezt szorgalmazta az ellenzéki Magyar Koalíció Pártja is.
(FH)