A Környezetvédelmi Minisztérium pozitívan áll a Terebes mellett felépülő hőerőmű projektjéhez. A meghirdetett nagygyűlésre mintegy ötszáz lakos jött el, hogy kifejezze tiltakozását a város északi részére tervezett hőerőmű ellen. A kultúrház moziterme teljesen megtelt, többen kívül rekedtek.

A gyűlés résztvevői fütyöléssel reagáltak a környezetvédelmi miniszter pozitív állásfoglalásához, amelyet a város polgármestere, Vladimír Anďal és helyettese, Ľubomír Cigere tolmácsolt a lakosoknak.
Gejza Gore, a tiltakozásban résztvevő polgári társulás elnöke szerint ez szégyen. Nem érti, hogy egy olyan minisztérium, amelynek a környezetvédelem a feladata, jóváhagyja Szlovákia legnagyobb erőművének a megépítését mintegy kétszáz méterre a lakóövezettől és nem egész egy kilométerre a város központjától.
Az új energiaforrást 37 milliárd koronáért kívánja felépíteni a Róbert Funfrovič és Michal Jankaj által 2006-ban alapított Csehszlovák Engergetikai Vállalat. Érthető módon a társaság képviselői nem jelentek meg a lakossági gyűlésen.
Többen is megkérdőjelezték az előzetes hatástanulmányokat. Juraj Selecký kardiológus felolvasta a Szlovák Orvosi Kamara Elnökségének és a Szlovák Kardiológus Társaság Elnökségének címzett levelét. Véleménye szerint teljesen abszurd az a szakvélemény, amelyet egy orvosnő adott ki, miszerint a hőerőmű megépítése pozitív hatással lesz a város és a környék szociális-gazdasági fejlődésére és ez hozzájárul a lakosság halálozási arányának a csökkentéséhez is
Gejza Gore arra is figyelmeztetett, hogy a független szakértőknek teljesen más a véleménye arról, hogy a hőerőmű milyen hatással lesz a környezetre. Szerintük sokkal nagyobb mértékben romlanak majd az életfeltételek a városban.
A város polgármestere, Vladimír Anďal arról biztosította a lakosokat, hogy nem kell félniük a jövőtől, mert a város az ő oldalukon áll. A város első embere szintén aláírta a hőerőmű megépítése ellen szóló petíciót, mert őt sem győzték meg tervek. A befektetők képviselőit szintén meghívták a tiltakozó gyűlésre, de kimentették magukat azzal, hogy későn szereztek tudomást róla, ezért nem tudtak eljönni. A polgármester szerint időben értesítették őket.
Vladimír Anďal kész a várost megvédeni attól, hogy a projekt megvalósuljon. „Nagyon jó tanácsadóink vannak, akiknek a segítségével meggátolhatjuk a hőerőmű megépítését –tette hozzá Anďal.
Sme, FelvidékMa
Kapcsolódó cikkek:

A terebesiek továbbra is ellenállnak
Tőketerebes mellé állt a Greenpeace
Referendum a tőketerebesi hőerőmű ellen?
Épülhet a terebesi hőerőmű
A szlovák környezetvédelmi tárca tőketerebesi szénerőművel kapcsolatos „pontosításai”
Viták a tervezett tőketerebesi erőműről
Szlovák csoda-avagy- a rossz tanuló rákapcsolt?
Fodor Gábor: “A tőketerebesi erőmű csak egy állomás”
Szlovák-magyar tárgyalások a tervezett terebesi erőműről
Tőketerebes:Fodor Gábor határozott érdekérvényesítést ígér
A szlovák-magyar viták háttere