Mintakép

A magyar politikai erőknek nem szabad “exportálniuk” a magyarországi belpolitikai megosztottságot, olyan kohéziós erőre van szükség, amilyent egy nemzetpolitikai törvény jelenthet – mondta csütörtökön az erdélyi Válaszúton Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke.

Szili Katalin elmondta: RMDSZ-es vendéglátóival értékelték a romániai európai parlamenti választások eredményét, előretekintve az idei helyhatósági és parlamenti választásokra is. Megállapították: fontos, hogy a magyarság minél nagyobb számban éljen szavazati jogával.

Szép Gyula, az RMDSZ ügyvezető alelnöke ezzel kapcsolatban elmondta: leltárba vették, hogy e választásokon milyen esélyei vannak a romániai magyarságnak. A tisztségviselő felhívta a figyelmet arra a bizonytalan helyzetre, amely abból adódik, hogy még nem lehet tudni, milyen lesz Romániában az új választási törvény. Hozzáfűzte: ha ez a magyar közösség nem tudja elkerülni a megosztottságot, bizonytalanná válik politikai képviselete.

Szili Katalin kifejtette: tavaly a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma elfogadta a közös nemzetpolitikai stratégiát, amely mögött ott állt a magyarországi öt parlamenti párt is. Ez konszenzusos megállapodás, amelynek alapján nemzetpolitikai törvényt szeretnének kidolgozni – mondta a házelnök, utalva arra, hogy ennek előkészítése már folyik.

DunaTV, MTI