Nagy részvét mellett 2008. január 24-én eltemették Stelczer Elemért, a Rákóczi Szövetség alapító tagját, az Esterházy Emlékbizottság örökös elnökét, a Pro Probitate-díj tulajdonosát a budapesti Kerepesi temetőben. A szertartás kezdetén a gyászoló sokaság előtt először Kovács Zoltán tárogatóművész kuruc kesergőket játszott, majd Barbinek Péter színművész mondta el Ébert Tibor Pozsonyt megidéző Bolyongás című versét. Az evangélikus szertartás szerint zajlott temetésen a zsoltár után a Rákóczi Szövetség és az Esterházy János Emlékbizottság nevében Martényi Árpád búcsúzott az elhunyttól, majd Duray Miklós mondott beszédet. Mindketten kiemelték Stelczer Elemér Esterházy jogi, politikai, de leginkább társadalmi rehabilitálása érdekében kifejtetett munkáját, amelyért örök hálával tartozik neki az Esterházy-tisztelők egyre népesebb tábora.
A szertartás után a gyászolók a családi sírhelyhez kísérték Stelczer Elemér hamvait. A sírnál a Magyar Nemzetőrség tagjai álltak díszőrséget, hiszen benne tiszteletbeli őrnagyukat vesztették el. A közös imádság után tárogató hangjai mellett helyezték örök nyugalomra Stelczer Elemér hamvait.

MÁ, Felvidék Ma