Az ellenzék részt vesz a Robert Fico kormányfő leváltása érdekében kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen, annak ellenére, hogy Pavol Paška – hasonlóan, mint decemberben – most is az esti órára hívta össze az ülést – nyilatkozta Pavol Hrušovský, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke a Szlovák Televízióban.

Véleménye szerint az esti órára összehívott parlamenti ülés lealacsonyító és tisztességtelen. Úgy véli, hogy a kormánykoalíció megrészegedett a hatalomtól. Az esti órai ülésszak arra emlékezteti őt, „mintha a kommunisták így akarnának 1989 novemberéért megbüntetni azokat, akik szabadon szeretnének véleményt nyilvánítani”. Hrušovský azonban nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy az ellenzék közösen lép-e fel az ülés idején, erről ugyanis az ellenzéki pártok képviselői még nem döntöttek. A közös találkozóra a nap folyamán kerül sor, még a rendkívüli parlamenti ülés megkezdése előtt.
Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes védelmébe vette a parlamenti esti ülésszakát azzal, hogy Paškának, a parlament elnökének nem volt más választása. Robert Fico kormányfő ugyanis a nap nagy részét Strasbourgban az Európai Tanács parlamenti ülésén tölti. Sőt, arra hivatkozott, hogy mások is dolgoznak este és éjjel is. Čaplovič szerint az ellenzék egy hónap elteltével is színházasdit játszik. Arra azonban nem tudott választ adni, hogy a Smer-SD képviselői megszavazzák-e a rendkívüli ülés programját. Az ugyanis a képviselő klub döntésétől függ.
Hrušovský azon a véleményen van, hogy Fico kormányfőnek vállalnia kell a felelősséget a Szlovák Földalapnál kirobbant botrány miatt. A hiba ugyanis nem a törvényben van, hanem az emberekben. Elmondása szerint a kereszténydemokraták egyetértenek abban, hogy hozzák nyilvánosságra az alap összes szerződését 1993-tól. Ugyanakkor Ficot bírálják azért is, mert azt mondta, az ellenzéknek a börtönben kellene ülnie, nem pedig a parlamentben.
Sme, FelvidékMa
Kapcsolódó hírek: