Hétfőn, néhány perccel este hét óra után, megkezdődött a parlament rendkívüli ülésszaka – melynek egyetlen napirendi pontja volt: az ellenzék által kezdeményezett, Robert Fico miniszterelnök elleni bizalmatlansági indítvány tárgyalása. Éjszakára csak az ellenzéki képviselők maradtak a tárgyalóteremben, így a plénum nem volt határozatképes. A szavazásra várhatóan ma 11 órától kerül sor. A bizalmatlansági indítvány fő oka a tátrai földügyek botrányos kezelése volt, de az indokok sorát kiegészítették Robert Fico nem átlátható ingatlanügyei, és az ellenzék, illetve (pl. “a börtönben kellene ülniük”) a média irányába tett ugyancsak botrányos kijelentései is. A bizalmatlansági indítvány sikeréhez 76 szavazat szükségeltetik.

Amikor Mikuláš Dzurinda SDKU-DS elnök megkezdte a bizalmatlansági indítvány ismertetését, a kormánykoalíció képviselői bojkottálták az ülést. A tanácskozóteremben maradtak viszont a kormánytagok és Dobroslav Trnka főügyész is. Miroslav Jureňa volt földművelésügyi miniszter (akinek éppen a földalap botrányai miatt kellett megválnia bársonyszékétől) már az ülés elején sem volt jelen.

Dzurinda szerint a kormány saját programját sem képes teljesíteni, ezért állandóan ellenséget keres, akire a felelősséget igyekszik átruházni. Ami Fico médiaellenes megnyilvánulásait illeti, Dzurinda szerint a “médiák csupán a diktátorok ellenségei”.

Robert Kaliňák belügyminiszter szerint viszont éppen az ellenzék az, amelyik az ország destabilizálására törekszik, mégpedig egy olyan fontos időszakban, amikor az euróra való áttérés folyamatában vagyunk. Az ellenzék részéről Martin Fronc reagált erre, aki a belügyminiszter szavait a szocialista időszakkal hozta párhuzamba, emlékeztetve, a jogvédő Charta 77-et is destabilizálással vádolták.

21 óra körül Robert Fico miniszterelnök is felszólalt (ekkor a kormánypárti képvielők visszatértek a padsorokba), előre jelezve, hogy több felszólalása ezen az ülésen már nem lesz. Fico szerint az ellenzéknek az a fő gondja, hogy a kormány sikeres. Azt elismerte, hogy a földalap körül történtek hibás lépések, a kormány viszont vállalta a politikai felelősséget azért, és megtette a szükséges lépéseket. Mást nem vállalt fel, de az ellenzéktől számon kért több privatizációs lépést is (még azokból az időkből, amikor ők voltak kormányon), elsősorban a Szlovák Villamosművekét, melyet Fico szerint csaknem ingyen adtak át az olasz Enel cégnek, amely most milliárdokat keres rajta. A miniszterelnök folytatta a médiák ellen már megkezdett támadásait is, miszerint azok gyakran megtévesztő, hamis tájékoztatást nyújtanak. Beszéde végén Fico egy pohár borra invitálta képviselőtársait, majd elhagyta az üléstermet (koalíciós képviselőtársaival együtt).

Vladimír Palko exbelügyminiszter (KDH) válaszolni akart Ficonak, de miután már nem volt ott, “A fiatal Fidel fogta a géppuskáját és visszavonult Havanna közeli őserdejébe” – jegyezte meg ironikusan.

Az ellenzéki képviselők között Csáky Pál MKP-elnök is felszólalt. Javasolta, Ficoról titkos szavazással döntsön a parlament. Jellemző az a kormánykoalícióra, aminek most tanúi vagyunk, a kormány saját magát meghallgatja, de más véleményének még csak a meghallgatása elől is elzárkózik.

Az éjszakai (be nem fejezett) ülés egészen reggel fél hatig tartott, Folytatás 11-kor.