Az Érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola az iskolai félévet, a bizonyítványosztás mellett, az EPOPTEIA.Társulás.Műhely: RIBIKE című előadásával zárta, melyet Illyés Gyula azonos című meséje alapján írt és rendezett Gál Tamás színművész. A színházi előadásnak az Érsekújvári Csemadok székháza adott otthont.

A darab szereplői: Kiss Szilvia, Gál Tamás és Bodonyi András. Zenéjét Gál Tamás szerezte, Bodonyi András pedig hangszerelte. A mesés jeleneteket Barak László, Nemes Nagy Ágnes és Osváth Erzsébet gyermekversei, gitár- és hegedűjáték, tánc, zene és énekek tették vonzóbbá. A taps és a gyerekek önfeledt közbekiáltásai a természetességet, közvetlenséget és a történet egyszerűségét, értehetőségét egyaránt tükrözték. A díszlet, a mesék fordulatainak látványos megoldása, a gyerekek bekapcsolása a történetbe azt eredményezték, hogy feledhetetlenné vált számukra e történet. – tájékoztatta honlapunkat az alapiskola igazgatónője, Novák Mónika. Az EPOPTEIA.Társulás.Műhely 2007 novemberében alakult Dunaszerdahelyen. Alapítótagjai Gál Tamás, Peter Pavlac, valamint Czajlik József, aki egyben a társulat vezetője is. A Ribike című előadásukat megelőzte már egy másik, bemutatkozó darab, a „Hogyan ettem kutyát?” című. Az alapiskola igazgatónője ezúton szeretne a társulatnak kívánni hosszú életet, hálás közönséget, anyagi gondtalanságot és szakmai előrelépést.

FelvidekMa, ba