A Szülőföld Alapból rendelkezésre álló keretet a Miniszterelnöki Hivatal kiegészítette * Az új év első munkanapja során a támogatási összegek átutalásával folytatódott a Szövetség a Közös Célokért támogatási programja a szlovákiai magyar óvodák részére. A Szülőföld Alapból rendelkezésre álló 3,6 millió Ft-os keretet a Miniszterelnöki Hivatal további 20 millió Ft-tal egészítette ki, a Magyar Koalíció Pártja hathatós közbenjárásának köszönhetően.

A pályázatot a budapesti székhelyű Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégiumával való megállapodás értelmében az óvodás korúak magyar anyanyelven történő oktatását, nevelését segítő eszközökre és programokra hirdettük meg 2007 augusztusában, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének alapszervezetei részére.

Az óvodák számára kiírt pályázatok ügyében a Szövetség a Közös Célokért elnöksége szeptember 20-án tárgyalt, ekkor azonban a szakértőkkel való egyeztetés után elhalasztotta a döntést, mert azzal szembesült, hogy az óvodák oktatási-nevelési támogatására a Szülőföld Alapból megpályázható 470 000.- koronának megfelelő keretből több mint 6 365 000.- korona volt a 142 benyújtott pályázatban kért összeg. A Szövetség a Közös Célokért elnöksége áttekintette a beérkezett pályázatokat, és az óvodák, önkormányzatok anyagi helyzetét figyelembe véve úgy határozott, hogy a pályázatokra nem kényszerű elutasítással reagál, hanem azzal a javaslattal és kéréssel fordul a Magyar Koalíció Pártja vezetői, Csáky Pál elnök felé, hogy a Szülőföld Alapból rendelkezésre álló összeg mellé a SZAKC elnöksége és az MKP vezetői keressenek további forrást az óvodák támogatására.

Az ő közbenjárásuk eredményeképpen a budapesti Miniszterelnöki Hivatal a koordinációs keretből további 20 millió Ft összeggel kiegészítette a rendelkezésre álló összeget, így összesen 136 pályázónak jutott támogatás.

Az elnökség az elbíráláskor azokat a pályázókat részesítette előnyben, akik 2007-ben még nem kaptak támogatást a Szülőföld Alaptól, és a pályázati kiírásnak megfelelően az óvoda mellett működő szülők szövetsége alapszervezete nyújtotta be a pályázatot.

Ez év első napjaiban a jóváhagyott támogatás átutalása az óvodák részére megtörtént.

(pog)