MintaképBrüsszel is kedvet kapott ausztrál-amerikai példa nyomán az „elektronikus utazási jóváhagyásra”. Vagyis: még azelőtt ellenőrizné a bevándorlót, hogy otthon felül a repülőre. De ez csak távlati terv.

José Manuel Barroso egy több mint harminc évvel ezelőtti belga vízumának plakátnagyságú másolata őrzi az Európai Parlamentben annak az emlékét: valamikor ma már réginek számító tagállamok állampolgárai is beutazási kockázatot jelenthettek a szűkebben vett Nyugat-Európában. A törvénytelen bevándorlók jobb kiszűrését célozza meg az az „intézkedéscsomag”, amelyet szerdán terjeszt az Európai Bizottság a tagállamok elé. Ezek legkorábban 2012-ben lépnének életbe.

Az egyik lépés annak az évi többezer személynek a kiszűrését könnyítené meg, akik érvényes vízummal lépnek ugyan a huszonhetek területére, de annak lejártakor nem távoznak. (Ez egyébként a fő probléma az Egyesült Államokban a magyar állampolgárokkal is.) A külső határokon – így hazánk Horvátországgal, Szerbiával és Ukrajnával fenntartott határszakaszain is – elektronikus ki-, és beléptetési rendszert terveznek, biometrikus adatbázissal.

Az EU kedvet kapott az ausztrál mintára az Egyesült Államokban is bevezetésre kerülő gyakorlatról, hogy a területére érkező utasok adatait előre lekéri a legitársaságoktól. Ennek amerikai neve: ETA, vagyis elektronikus utazási jóváhagyás. Brüsszel óvatos: egyelőre csak konzultációra bocsátja a tervet, megszondáztatva az érdekelteket, valóban szükség van-e ilyesmire.

Az intézkedéscsomag egy harmadik eleme a Frontex, az EU határőrizeti ügynöksége hatáskörének megerősítése – legalábbis a brüsszeli sajtónak kiszivárgott hírek szerint. A fő migrációs kockázatot Európa számára a tengeren át történő törvénytelen bevándorlás jelenti; ennek megfelelően a fő csapásirány itt a közös ellenőrzés fokozása a Földközi-tengeren.

NOL