Szlovákiában a legfrissebb belügyminiszteri rendelet szerint a jövőben minden építményre kiadott építkezési engedélybe kötelezően bele kell foglalni az óvóhelyek építését is.

Ezeket rendkívüli állapot, háború esetén vennék igénybe az emberek, írja a Sme napilap videókommentátora.

Nem holmi egyszerű, önerőből épített bunkerekről van szó, amelyek megépítésére kötelezik majd az építkezőket, ilyenek minden ház alatt lesznekn. A lakótömböknek pedig gázszigeteltnek, a nukleáris fegyvereknek is ellenálló építménynek kell lenniük. Az új házaknak már kötelezően előírják a betonbunker beépítését.

Ivan Štulajter, a Sme videokommentátora állítja: nem holmi olcsóságról van szó. Akik a hipermarketekban vagy magánlakásokban akarnak elrejtőzni a veszély elől, az óvóhely megépítése többmillióba kerülhet, ami növeli majd a lakás, az építmény árát.

Štulajter a rendelettel kapcsolatban felteszi a kérdést: olyan nagy a háború esélye, hogy az ország ilyen drága építményekbe fektessen be ekkora összegeket?

Az egyik probléma a rendelettel van, hogy azt előzetesen semmilyen biztonsági szakemberrel nem konzultálták az ötletgazdák. Amennyiben laikus szemszögből közelítjük meg a kérdést, így a cikk tovább, akkor ésszerűbbnek látszik az esetleges katonai konfliktust az amerikai radarok Csehországba és Lengyelországba való telepítésébe való beruházással kivédeni.

Továbbá az sem elhanyagolandó szempont, hogy hagyományos vagy nukleáris háborúval szemben akarunk-e védekezni, tudniillik az utóbbi esetében a házba épített nukleáris óvóhely semmit se jelent az emberek számára.

Amennyiben viszont hagyományos megütközésre gondolnak, például a Slota által jelzett “tankba ülés és irány Budapest” verzió állna fenn, nos, ebben az esetben elegendő lehetne az egyszű bunkerek megépítése, véli Stulajter.

déva, Felvidék Ma