Az ellenézéki és a koalíciós pártok ma sem egyeztek meg a Lisszaboni Szerződés támogatásáról – közölte Pavol Paška házelnök a parlamenti pártok vezetőjének találkozója után. A Szlovák Nemzeti Tanács így feltehetőleg ezen a héten sem fogja megszavazni az uniós szerződést, amely csak abban az esetben lép érvénybe, ha valamennyi tagország ratifikálja.

Paška szerint az ellenzék továbbra is fenntartja azon álláspontját, mely szerint csak abban az esetben támogatja a Lisszaboni Szerződést, ha megegyeznek az ellentmondásokkal teli sajtótörvénytervezetben. Az ellenzék és az újságírói szervezet szerint is a kormány törvénytervezete veszélyezteti a sajtószabadságot.

A parlament elnöke ismét zsarolással vádolta meg Mikuláš Dzurindát, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elnökét. Paška azonban elutasítja az ellenzék feltételét. A parlament délután ismét vitára bocsátotta a tervezetet, de a végső szavazásra valószínűleg csak márciusban kerül sor.

Paška azért is vádolta meg ismét Dzurindát, mert csak növelik a követelésüket, de ezzel a pártelnök nem értett egyet.

Paška szerint egyedül az MKP elnöke, Csáky Pál volt hajlandó tárgyalni. Azzal a konkrét javaslattal érkezett, hogy a szavazást halasszák el a márciusi ülésre. „Azzal a javaslattal fordultam a parlament elnökéhez, hogy 17.00 órakor valaki a kormánykoalíció részéről javasolja, hogy a szavazást halasszák el márciusra. Erről szavazhatnánk közösen és ez egy nagyon elegáns megoldás lenne“ – mondta Csáky.

A kormánykoalíciónak nincs elegendő szavazata ahhoz, hogy ratifikálhassa a Lisszaboni Szerződést. Legalább öt szavazatot kellene szerezniük. Paška kijelentette, hogy csütörtökön ismét megpróbálja megszavaztatni az uniós szerződést. Azonban, ha az ellenzék ismét elhagyja az üléstermet, akkor a szavazást ismét elhasztják.

A két legnagyobb ellenzéki párt a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió és a Magyar Koalíció Pártja többször is kijelentette, hogy készek támogatni a Lisszaboni Szerződést, de csak abban az esetben, ha számukra is elfogadható lesz a sajtótörvény.

Sme, Felvidék Ma