Daniel Lipšic volt igazságügyi miniszter ismét megnyitotta a halálbüntetésről szóló vitát. Állítja, hogy annak elrettentő hatása van és nem helyes, ha az Európai Unió teljes mértékben megtilja azt. Szerinte minden állam maga kell, hogy erről döntsön. Az Igazságügyi Minisztérium, de a civil szervezetek is elutasítják az erről szóló vitát.

Daniel Lipšic kereszténydemokrata képviselő úgy véli, hogy a halálbüntetésnek megvan a maga helye. Azzal érvel, hogy a legújabb amerikai tanulmányok szerint évente – köszönhetően a halálbüntetés intézményének – tizennyolccal csökkent a gyilkosságok száma.

A kormányon kívüli szervezetek azonban azzal érvelnek, hogy a halálbüntetés eltörlésével Szlovákia kötelezte magát az Európai Unió emberjogi bizottságában. A politikus azonban úgy véli, hogy ennek a legszigorúbb büntetésnek a bevezetéséről minden országnak saját magának kellene döntenie.

A halálbüntetést eddig hivatalosan már 133 ország törölte el. Szlovákia erre a döntésre 18 évvel ezelőtt jutott. A legsúlyosabb büntetéshez való visszatérés vitáját a szakemberek elutasítják.

Világméretben is csökkent a halálbüntetések száma. A legutóbbi adatok arról számolnak be, hogy 25 országban mintegy 1500 elítéltet végeztek ki. A civil szervezetek azonban arra figyelmeztetnek, hogy a kivégzések száma jóval magasabb lehet.

Halálbüntetésére most is mintegy 60 ország 20 ezer elítéltje vár. A legtöbb ilyen ítéletet Kínában, Iránban, Szaud Arábiában és az USA-ban hajták végre.

TA3, sk, Felvidék Ma

2007 az Európai Parlamentben