Robert Kaliňák szlovák belügyminiszter és Michael Chertoff amerikai belügyi biztonsági államtitkár az esti órákban írta alá Washingtonban a szlovák—amerikai egyetértési nyilatkozatot vízumügyben.

Ez azokat az alapelveket rögzíti, amelyek alapján – feltehetően a jövő év januárjától – a szlovák állampolgárok külön engedély nélkül utazhatnak majd az Egyesült Államokba. Hasonló dokumentumot írt alá az amerikai belbiztonsági miniszter Magyarország és Litvánia képviselőjével is.

A dokumentum alapján a jövőben nem lenne szükség a kiutazás esetén vízumra, a kötelező vízummentesség akkor szűnhet meg, ha az elutasított kérelmek száma tíz százalék alattira csökken.

Tavaly a kérelmezők 12 százalékát utasította el a pozsonyi amerikai nagykövetség, de a követ szerint idén javult a helyzet. A vízumkényszer előreláthatóan idén decemberben szűnik meg.

Magyarország, Litvánia és Szlovákia talán a múlt héten állapodtak meg a vízummentességről az Amerikai Egyesült Államokkal. Így ebben a kérdésben a három ország követi Csehországot és Észtországot, amelyek már aláírták az erről szóló megállapodást.

A 27 uniós tagállam nagykövetei viszont korábban közös álláspontot fogadtak el, meghatározva azt a “vörös vonalat”, amelyet nem lépnek túl az amerikai kormányzattal a vízumkérdésről folytatott tárgyalásokon. Ennek az volt a célja, hogy Washington a biztonságról és az utasadat-átadásról szóló (kétoldalú) szerződésekben ne alkudhasson ki jobb feltételeket, mint amilyenekről az Európai Unióval megállapodott. Ez azonban nem akadályozta meg Csehországot és Észtországot, hogy külön megállapodást kössön Washingtonnal.

Pátria, Felvidék Ma, sk, TA3,