Érdeklődéssel olvastam a szenci Csemadok- alapszervezet elnökének hozzászólását, hogy miből éljenek a Csemadok-alapszervezetek. Nos, úgy gondolom, hogy elsősorban tevékenységből, hiszen a szervezeti élet egyik meghatározó tényezője, hogy egy szervezet azért van, azért alakult, hogy tevékenységet fejtsen ki. Nincs ez másképpen, és nem is lehet a Csemadok-alapszervezeteknél sem. Általában a szervezeten belül működő csoportok évente új műsorral mutatkoznak be, de fellépnek különböző regionális és országos fesztiválokon és versenyeken is. Ebből a bemutatókból és meghívásokból általában szert tesznek némi bevételre. Mindenütt, ahol jól működnek a Csemadok-alapszervezetek csoportjai, a helyi önkormányzat szívesen áldoz a munkájukra akár egyszeri pénzbeli juttattás, akár más formában, persze ezt kérni kell! Mivel mi Szlovákiában élünk, és itt fizetünk adót, maximálisan ki kell használnunk az SzK Kulturális Minisztériuma által nyújtott pályázati lehetőségeket. Ezt sokan meg is teszik, kisebb-nagyobb sikerrel. Ami a Szülőföld Alap által nyújtott lehetőségeket illeti, ezek behatároltak. Egy esztendőben az eddigi tapasztalatok alapján a kispályázatok kategóriában 100-120 pályázatot tudunk támogatni, természetszerűleg ezek nem mind Csemadok-alapszervezetek pályázatai, mert nem is lehetnek azok. Más szervezetek is vannak, és ők is létezni, dolgozni szeretnének. Ha egy pályázati kiírásnál 3 millió forint áll rendelkezésre, és minimum 100 000 forint nagyságrendben támogathatunk egy pályázatot, akkor hiába érkezik 20 millió forintra igény, varázslók nem vagyunk. Tudomásul kell venni, hogy ennyi van és nincs több. Vannak magyar vállalkozók, mecénások is, akik szívesen adnak, adakoznak a magyar kultúra támogatására. Őket is meg lehet, meg kell keresni! Ez helyi szinten álatalában működik is. Ha nagy alapszervezetről van szó, a tagdíjakból befolyt pénz is a szervezet rendelkezésére áll nagyobb részben. Ha valaki még ezek után is arról panaszkodik, hogy miből éljen az alapszervezet, akkor ott baj van. Vagy nincs tevékenység, és akkor pénzre sincs szüksége, vagy nem tudják jól menedzselni helyben a dolgokat. A pénz általában, mint ahogyan a siker is, nem az égből hull alá. A csodára várók ideje, sajnos, nem most van.