Merész lépésre szánta el magát a Tóthné Mede Zsófia vezette Blaha Lujza Vegyeskar, amely április 11-én ünnepelte egyéves születésnapját, s benevezett a május 23-25. között megrendezendő XIV. Kodály Napokra, amelyet Galántán rendeznek. Mede Zsófia zene-pszichológia szakos tanárként végzett Nyitrán, s az elmúlt években több iskolai kórust is vezetett a városban. Külföldről való visszatérése után kereste meg a Csemadok helyi alapszervezete és olyan magánszemélyek, akik a Bona Fide kórusnak is oszlopos tagjai. 2007. április 11-én tartották az első próbát, s ahogy Tóthné Mede Zsófia mondja, nagyon meglepte őt az a fegyelem, s elkötelezettség, amellyel ezek a családos emberek előbb hetente egyszer, majd miután bejelentkeztek a Kodály Napokra, immár hetente kétszer próbálnak, s készülnek az előttük álló fellépésekre. Első fellépésük tavaly október hatodikán volt a helyi köztemetőben, majd ők nyitották meg a Győry Dezső Napokat. Galántára 15 perces műsort kellett összeállítani, amelyben a kötelező Kodály- és reneszánsz mű mellett a vegyeskar egy barokk és egy Vass Lajos-művel készül. A vasárnap esti közös éneklés műsorát pedig Kodály- és a reneszánsz művek mellett Eugen Suchoň Aká si mi krásna műve egészíti ki. A Kodály Napokon a kórus 20 együttes társaságában mutatkozik be, s ahogy Tóthné Mede Zsófiától megtudjuk, már a részvétel lehetősége is megtisztelő a számukra, hisz utoljára rimaszombati csoport Lévay Tibor vezetésével a hetvenes években szerepelt ezen a rendezvényen. A csoport galántai fellépéséről két hét múlva megjelenő számunkban részletesen is beszámolunk.

jdj, Gömöri Hírlap