Komárom több kulturális és oktatási, valamint egészségügyi létesítménye is pénzhez jut az elkövetkezőkben. Mint ahogy arról már korábban beszámolt a Delta, komáromi helyi lap, Nyitra megye jóváhagyta a kórház műtőinek tízmillió koronás felújítását, ezenkívül azonban több iskola rekonstrukciójának a tervdokumentációjához szükséges pénzre is rábólintottak a képviselők, a színház 12 millió korona ráfordításával öltözhet új köntösbe. A Komáromi Selye János Gimnázium egymillió koronát kapott, a Komáromi Kereskedelmi és Szolgáltató Középiskola 82 ezer koronához jutott, amelyet rekonstrukciós tervdokumentációjának az elkészítéséhez kapott. A Jókai Színház számára megváltozott formában ismét jóváhagyták a már “megítélt” 12 millió koronát, a baj csak az, hogy az eddigi kétéves felhasználási idő most december végére csökkent le. “Nagyon rövid ez az időtartam, de megpróbáljuk a lehetetlent” – mondta lapunknak Tóth Tibor, a színház igazgatója. Szavai szerint már évek óta nem kaptak invesztícióra használható pénzeket, hiába küldték a kérvényeket egymás után. “Az épület anno társadalmi munkából épült, így elég sok a hiányossága. Jelenleg már dolgozunk a rekonstrukcióhoz szükséges projekteken, a munkálatok terveink szerint a nyári leállással elkezdődnek” – tudtuk meg Tóth Tibortól. Az igazgató azt is elárulta, hogy a fentiekben említett összegből a nézőtér és a színpadi technika kerül felújításra, a széksorok cseréjével egyetemben az egész tér új köntösbe öltözik, mindezt esztétikai szempontok követése mellett valósítanak meg. Áthelyezik a hangosító pultot, kicserélik az elektromos vezetékeket, a regulációs rendszert – ezzel a színpadi előadás minőségét szeretnék javítani. Ezenkívül kamerarendszer kialakításán, a főbejárat és a fénytechnika felújításán is gondolkodnak.

A Selye János Egyetem működésére 380 ezer koronát kapott, ezt az idei költségvetésben hagyta jóvá számára Komárom képviselő-testülete. Az intézmény további 300 ezer koronás támogatást kért, ennek oka, hogy a magyar állam nem tudja a kívánt mértékben tartani magát az alig egy éve tett ígéretéhez. A fentiekben említett összeget egyébként kölcsön formájában kapják meg.

Felvidék Ma, DELTA -ép-
Beküldte: SZAKC Komárom