A kormány Robert Fico miniszterelnök távollétében Robert Kaliňák belügyminiszter, kormányalelnök vezetésével tartja meg ma 96. ülését.

A kabinet egyebek mellett a katonai rendőrség működését szabályozó törvényjavaslattal, továbbá a földtörvény, valamint az atomenergia békés felhasználásáról szóló törvény módosításával foglalkozik. Döntés várható annak a 30 millió koronának a felhasználásáról is, amelyet a kormányfő ígért meg a nemrég Privigyén tartott kihelyezett kormányülésen a Trencséni kerület településeinek.

A 30 milliót kilenc projekt kapja meg. A legtöbbet, nyolcmillió koronát a simonyi (Partizánske) téli stadion kapja, további nyolcmilliót pedig a necpáli (Necpaly) kultúrház felújítására fordítanak. Négymilliót kap a villanyvezetékek javítására a bajmóci (Bojnice) kórház szülészeti osztálya, három-három millió koronát Cégely (Cigeľ) kap az alapiskola felújítására és Lehota (Lehota pod Vtáčnikom) az amfiteátrum rekonstrukciójára. Nyitrabányának (Handlová) kétmillió jut az összegből a vezeték nélküli rádióra és további kétmillió jut a városi hivatal javítására. Fél-fél millió koronával járul hozzá a kormány a bajmóci térfigyelőrendszerhez, és félmilliós támogatásnak örülhet a hársasi (Lipník) óvoda. A beígért pénzösszegeket várhatóan a hó végéig utalják át.

Felvidék Ma, sk