Azok a restitúcióra jogosult személyek, akik a Szlovák Földalaptól földterület kiutalására várnak, valószínűleg a tervezettnél korábban juthatnak majd hozzá ehhez a földterülethez. A Szlovák Nemzeti Tanács Mezőgazdasági Bizottsága ugyanis elfogadta a koalíciós pártok módosító javaslatát, amely alapján a földalap remélhetőleg már júliusban vagy augusztusban megkezdi működését.

A törvénymódosítás ugyanakkor nem gyorsítja meg a földkiutalást oly mértékben, hogy egy-két éven belül valamennyi jogosult földterülethez jusson. Ugyanakkor több mint 70 ezer restitúcióra jogosult személyt tartanak nyilván.

A kormánykoalíció nem ért egyet Simon Zsolt (MKP) azon javaslatával, mely szerint a földalap pénzösszeggel kárpótoljon minden jogosult személyt. Egy ilyen megoldásnál ugyanis probléma lenne a föld értékének pontos megállapítása, ráadásul több restitúcióra jogosult nem is fogadná el ezt a megoldást, tekintve, hogy a földterületek így megállapított értéke nem lenne azonos a valódi piaci értékkel, érvelt a javaslat ellen Zdenka Kramplová.

„Lehetséges, hogy az államilag megállapított pénzösszegekkel megelégednének azokban a régiókban, ahol a föld iránt nincs vagy pedig csekély az érdeklődés. De ott, ahol a földterületek piaci ára rekordokat dönt, bizonyára nem egyeznének bele a pénzbeli kárpótlásba” – tette hozzá Miklós László (MKP) képviselő, aki eredetileg támogatta Pavol Prešo (SDKÚ-DS) képviselő módosító javaslatát is. Prešo azt szerette volna elérni, ha a törvénymódosítás nagyobb kompetenciákat hagyna jóvá a földalap egyes tagjainak, akik a vezetés munkáját hivatottak ellenőrizni. A javaslatot végül nem fogadták el.
HN, Felvidék Ma