Szlovákiának a 2009-es euroövezeti csatlakozást követően is folytatnia kell a reformokat, mely így hozzájárulhat a verseny és a gazdasági növekedés erősödéséhez – áll az OECD tegnap megjelent jelentésében. A nemzetközi szervezet szerint az euro bevezetése számos szektorban megemeli az árakat, azonban a teljes inflációra mérsékelt hatása lehet.

Szlovákia nem szabad, hogy elkövesse a korábbi eurobevezető országok hibáit, melynek során a régi euroövezeti országok a közös valuta bevezetése után a “reformfáradtság” jeleit mutatták, abban bízva, hogy a gazdasági növekedés további intézkedések nélkül is stabil maradhat. Andreas Woergoetter, az OECD gazdasági osztályának munkatársa kiemelte, azt javasolják Szlovákiának, hogy a kormányzat a közös valuta segítségével is folytassa a versenyt erősítő reformintézkedéseit.

A legnagyobb kihívásként a régiós különbségek mérséklése jelentkezik, melyben eredményt a kormány csak a munkaerő mobilitásának ösztönzésével érhet el. Az OECD emellett felhívta a figyelmet a bürokratikus akadályokra is, melyek gátolhatják az áruk és szolgáltatások beáramlását.

A friss közvélemény-kutatások szerint a szlovákok drágulást várnak az euro bevezetését követően és félnek az infláció megugrásától, mely Szlovéniában is bekövetkezett a tavalyi csatlakozást követően. Az OECD számításai szerint a közös valuta bevezetése 0.32%-kal emelheti meg a fogyasztói árakat a 2008 júliusa és 2009 júliusa közötti időszakban.