A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt követeli, hogy a közlekedésügyi minisztérium írjon ki új tendert az útvám beszedésére. A legnagyobb ellenzéki párt szerint botrányos, hogy előre tudni lehet, ki nyeri meg a versenyt.

Ugyanakkor elmondta azt is, hogy az egész tender feleslegesen van túlárazva. Pavol Prokopovič parlamenti képviselő, a szaktárca korábbi vezetője szerint az autópálya-társaság kizárt a megismételt tenderből három érdeklődőt, és csak az a társaság maradt a versenyben, amely a legdrágább ajánlatot tette. A volt közlekedési miniszter szerint a tendert megnyert vállalat teljesen ismeretlen, az ajánlatokat kiértékelők pedig tapasztalatlanok és elfogultak voltak. Ezért azzal a javaslattal állt elő, hogy ismét írjanak ki pályázatot és az útvám beszedésének az időpontját halasszák 2010. január 1-re. Prokopovič egyúttal azt is követelte, hogy az új verseny kiértékelésénél az ellenzék is legyen jelen.

A közlekedési, távközlési és postaügyi miniszter délután sajtótájékoztatóján reagált a bírálatra. Ľubomír Vážny szerint nincs ok a tender megismétlésére, a közbeszerzési hivatal ugyanis elutasította a sikertelen társaságok óvását. A tárcavezető egyelőre nem tudta megmondani, mikor zárul le a tender, mert folyamatban vannak a fellebbezések.

Felvidék Ma, Pátria, sk