Natura Morta címmel jelent meg szlovák és angol nyelven Kiss-Szemán Zsófia monográfiája a két világháború között élt legjobb csehszlovák képzőművészről Jakub Bauernfreundről.

Jakuba Bauernfreund 1904. október 25-én született Bártfa mellett. 1926-ban Pozsonyban Gustáv Mallý magániskolájában tanult. Egy évvel később Prágába költözött, ahol a Képzőművészeti Egyetem felvételi vizsgájára készült. Itt ismerkedett meg Nemes Endrével, akivel egy életre szóló barátságot kötött. 1936-ban közösen állították ki műveiket Prágában. A képek eladásából befolyt összeg lehetővé tette azt, hogy egy párizsi tanulmányútra menjen. Itt ismerkedett meg a kor legaktuálisabb művészeti irányzatokkal. Nagy hatással voltak rá a szürrealista festmények is. Visszatérte után a prágai művészeti életbe kapcsolódott be, viszont 1939-ben kénytelen volt elhagyni Csehszlovákiát. Annak ellenére, hogy sohasem tért vissza, fél évszázados munkássága Szlovákiához kötődik. Bauernfreund Londonban telepedett le. Több mint három évtizedet töltött itt, művei Jacob Bornfriend néven jelentek meg.
1976 novemberében halt meg Londonban.

Felvidék Ma