Augusztus 3-án reggel az utolsó sátor is elköltözött a ragyolci iskolaudvarból, ahol a túra utolsó táborhelye volt. A 370 kilométer nem puszta száguldozás volt …
Útközben templomokat, tájházakat, nemzeti emlékhelyeket és természeti értékeket kerestünk fel, megemlékeztünk híres és már-már elfeledett személyiségekről. A túra, átlépve a krisztusi koron, máig megőrizte hangulatát, értékeket követő jellegét, egyfajta mozgó művelődési tábor keretein belül.A gyülekező már pénteken volt Ájban. Ez a festői szépségű falu a szűk Áji völgyben fekszik Torna vára mögött. A túrázók délután vízeséseknél és a várromnál, másnap, szombaton, a Szádelői völgyben tettek gyalogtúrát. Vasárnap Jászón a premondtrei apátságot, Mecenzéfen egy helyi mánta kalauzolásával a hámort nézték meg, majd Szepsiben Mihályi Molnár László tartott előadást a városról. Mi este csatlakoztunk: a szembeszél és az emelkedő teljesen lefárasztott minket, a távolban a tábortűz pislákolása és közeledve az egyre hangosodó nótaszó öntött erőt belénk.
Reggel táborbontás, Tornaújfalu következett, ahol a polgármester, Bodnár Árpád, illetve a tájház gondozója, Köteles Erzsébet fogadott minket. A faluról tudni kell, hogy 360 lakosából több mint 200-an önkéntes tűzoltók, és szinte ugyanennyien Csemadok-tagok!
Újfalu után – átlépve a nemlétező határt – több szép, gondozott falun mentünk keresztül, többségük európai falu volt. Tornaszentandrás volt az első állomás, ahol a falu fölé épített templomban állt meg a túra. Szomorú híreket kaptunk Kocsis Ferenctől az egyre fogyó és feketedő népességről, a templom üresedéséről.
Ezután egy másik templom, a szalonnai református templom következett, szintén eredeti freskóival. A kitérő után felmásztunk Jósvafőre, majd Aggtelekre. A leghosszabb és legnehezebb nap végén Hosszúszón pihentünk meg. Itt történt meg a túra első balesete: a kivilágítatlan utcán egymásnak szaladtak a biciklisták: varrás és agyrázkódás lett a vége…
A következő nap a Gömör-Tornai karsztnak lett szentelve. Gaál Lajos adott elő a természeti jelenségekről, majd bementünk a Baradla-barlangrendszer Vöröstó és Jósvafő közt húzódó ágába.
Este a hosszúszói tájházban fogadtak minket a helyiek, Bodnár Mónika és Bettes István előadása után babgulyást kaptunk, mely osztott helyen az első lett a gulyások képzeletbeli versenyén. Népdalénekléssel búcsúztattuk a napot. A túrázok közül sokan igen nagy repertoárral rendelkeznek, ami szerencsére átragad az ottlévőkre, így ránk is. A túrának köszönhetően az addigi 5-10 népdal helyett annak többszörösét ismerjük már.
Szerdán Ragályon álltunk meg először, a templomot, illetve a kastélyt néztük meg.
Nagy dombok után megérkeztünk Kelemérre, ahol a Mohos házban, majd a tavaknál álltunk meg. Idegenvezetőnk, a ház mestere, a szintén túrázó Szilágyi János volt. Vele néztük meg a tavakat is, melyek egyedülálló természeti jelenségek: a vízen a moharéteg egyre vastagodott, mára akár több méteres úszó sziget is kialakult, rajta növényekkel és fákkal. Aki rámegy, érzi, hogy mozog vele a föld.
Kelemér után már csak a táborhely, Abafalva várt minket, ahol szintén fantasztikus gulyást kaptunk, előtte felessel ébresztettük fel a gyomrunkat. A gömöri falu polgármester asszonya, Hanobik Irén elmesélte a falu történelmét, hangja viszont az előző tapasztalatokhoz képest optimista volt. Pedig nem könnyű a falu helyzete: kevés a munkahely, a lakosság itt is feketedik. Mégis pár éve sikerült az, ami máshol épp fordítva történik, iskolát alapított a falu.
Csütörtök reggel az első állomás Hanva volt, majd egyórás feledi pihenő után Serkén álltunk meg. A falu büszkesége a templom, mely az erdélyi társainak jegyeit hordozza magán. Csoportkép, majd tekerés Péterfalváig.
Péterfalva nagyon megtetszett. A falu egy faragott táblán köszönti az utazót, többek közt rovásírással is.
A község rendezett, tele virággal, szép nagy portákkal. A forrás köré pihenőhelyet alakítottak ki (a víz állítólag nagyon jó másnaposságra, ezért nagyon kelendő lett). Este kultúrműsor várt minket. A tényleg nem nagy falu óriási kultúrházat épített (egy épületben a kocsmával), benne az összes túrázó kényelmesen elfért. A lakosság aktív: külön néptánc- és citeraegyüttese van a falunak, mindkettő előadását óriási taps fogadta. Utána egy komplex előadás következett, – ahogy az előadó, Agócs Gergely mondta – helyi és érdekes énekekkel, többféle hangszerrel. Az este mesével zárult.
Másnap a táborbontás után megnéztük a helyi templomot, amely a legfiatalabb műemléki védettséget élvező templom Szlovákiában.
Ezután útnak indultunk Almágy felé. A falu felett egy dombra építették templomukat, melyet díszes kazettamennyezet díszít. A templom történetét Böszörményi István mesélte el, akiről kiderült, hogy az addigi közhiedelemmel ellentétben – mely szerint magyar-történelem szakos tanár – svéd szakos valójában.
A templom után a túra felmászott az ajnácskői várromhoz, majd Fülekre gurultunk. Ott a Magyar Házban a Csemadok vendégelt meg minket. A várról és a városról az egyik bástya tövében kialakított színpad előtt hallhattunk előadást, majd felmásztunk a várba. A vár és a város is nagyon szépen rendbe lett téve. Legutóbbi ottlétemkor romos utcák fogadtak, mostanra viszont nagyon megszépült a város. A várba vezető utcát kikövezték, a házakat felújították, a várban múzeumot és tanösvényeket építettek ki.
A túra utolsó táborhelyére, a ragyolci focipályára érkezett. Este a túrázók is részt vehettek a Nemzetközi Folklórfesztivál előadásán a falu kultúrházában.
Az utolsó napra Losonc maradt. Nógrád fővárosáról, annak kalandos történelméről Böszörményi István beszélt ismét. Előtte viszont néptáncelőadást néztünk meg, a szereplők közt a Gyetvai lányok személyében két túrázó is volt.
Nem maradt más, mint a búcsúeste. A kultúrházban Mézesék (köztük egy túrázó, Takács Péter) húzták a talpalávalót, s volt tánctanítás is.
Reggel szomorkodva búcsúztunk el egymástól. A társaság nagy része jövőre is ott lesz, és remélem, hogy mi is.
Köszönjük a túrát a két főszervezőnek, Köteles Lászlónak és Gyetvai Zoltánnak!
Forrás: komaromiblog.com, Stubendek Attila
