Az Alexander Dubček vezette 1968-as “prágai tavasz” bukása, Csehszlovákia megszállása után a kommunista titkosrendőrség (ŠtB) számos ügynökével figyeltette Dubčeket, majd ugyanezeket az ügynököket az 1989-es rendszerváltás után a kommunista rendszer üldözöttjeinek állították be. Mindez most, az ügynöklistákat őrző szlovákiai Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN) dokumentumaiból derült ki, így az is, hogy Dubček egyik legjobb barátja, síremlékének készítője, egy Teodor Baník nevű szobrász is titkos ügynökként barátkozott a legendás politikussal – jelentették be csütörtöki sajtótájékoztatójukon Pozsonyban az ügynöklistákat őrző ÚPN vezetői.

Kiderült, hogy Csehszlovákia negyven évvel ezelőtti, 1968-as megszállása és Dubček menesztése után az StB külön ügyosztályt létesített, amelyik csak – az akkor már az erdészetnél dolgozó – bukott politikus megfigyelésére szakosodott. Olyan embereket szerveztek be Dubček ellen, akik már korábban is a politikus családjába bejáratos, bizalmas barátok voltak.

Ilyen volt az 1992 novemberében – egy máig tisztázatlan autóbaleset következtében – elhunyt Dubčeknek a pozsony-csalogányvölgyi temetőben álló síremlékét megalkotó szobrász, vagy Robert Harenčár, aki az 1993-ban önállósult Szlovákia első kijevi nagykövetévé avanzsált. Harenčár, az 1968-as reformidők kommunista ifjúsági szövetségének első embere már a “prágai tavasz” megtorlását végrehajtó Husák-rezsim első napjaitól kezdve jelentéseket írt Dubčekről az ŠtB-nek.

Az ÚPN csütörtökön már a honlapján is közzétette annak a 29 ŠtB-ügynöknek a nevét, akiknek aktáit a kommunista rendszernek véget vető “bársonyos forradalom” napjaiban valakik eltüntették, de az StB múltját kutató, annak levéltári anyagait őrző ÚPN azóta egyéb fellelhető dokumentumokból rekonstruálta a történteket.

Így derült fény most arra is, hogy kommunista ügynök volt például “a szlovák újságírás nesztoraként” aposztrofált nacionalista tollforgató, Jozef Darmo, akinek az ügynökaktáit nyilván azért kellett eltüntetni, hogy Vladimír Mečiar kormányzása alatt őt nevezhessék ki a szlovák közszolgálati televízió (STV), egyszersmind az újságírók szakmai szövetségének elnökévé, a médiatudományok egyetemi előadójává.

Az említetteken kívül a 29 megszépített múltú kommunista ügynök soraiban további ismert nevek, ma is élő személyek vannak. Köztük találjuk a legnagyobb szlovák könyvkiadó tulajdonosát, vagy Mečiar pártjának korábbi parlamenti képviselőjét is, aki most a Dubček nevét viselő trencséni egyetem oktatója.

Mult-Kor