“Ló nélküli bohócnak” nevezi a SME a magyar államalapító Szent Istvánt korábban “lovas bohócnak” nevező Ján Slotát, aki a szlovák liberális polgári napilap cikkírója szerint ostoba magyarellenes kijelentéseivel végső soron korántsem csak önmagát, de kormánytényezőként a “nagyfőnök” miniszterelnököt, Robert Ficót is megjeleníti.
“Bolond lyukból bolond szél fúj” – idézi a magyar közmondást a lap hírmagyarázója, Peter Morvay annak kapcsán, hogy Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke a hét végén Rózsahegyen (Ružomberok) a Matica Slovenská nevű hazafias intézménnyel közös megemlékezésen szlovák hallgatóságát ismét “magyar veszéllyel” riogatva arról beszélt, hogy a magyarországi kormányzásra és Dél-Szlovákia megszerzésére készülő Orbán Viktor “második Koszovóvá” teheti Szlovákiát, ezért áldásos lenne, ha a szlovák hadsereg a megfelelő harci képesség, Szlovákia területi épségének megőrzése érdekében többet gyakorlatozna.

Az ilyen gyalogbohóc kijelentéseit e közmondás jegyében a rendes ember akár egy vállrándítással is elintézhetné. Igen ám, csakhogy Slota “úgynevezett kormánytényező, aki ugyan minden munkával járó tisztséget és felelősséget – mint ördög a tömjént – úgy kerül, végső soron azonban mégis csak ő a szlovák kormánykoalíció egyik főnöke”. Hogy nem igazán nagyfőnöke, hanem inkább csak amolyan “bokacsattogtató kisfőnököcskéje”, az a Ficóval kialakult nézeteltérései során megmutatkozott. Ezért is tűri meg őt Fico a kormányában, jóllehet, mindez semmit sem változtat azon, hogy közben elnézi, ha Slota “a saját kis homokozójában maradva, a felnőttek dolgába nem avatkozva, nem túlságosan feltűnően” űzi a maga kis üzelmeit, pontosan azt, amiért Slota a koalíciós részvételben annyira érdekelt. Ami pedig a legfontosabb: Fico megengedi Slotának, hogy nyilvánosság előtt arról handabandázzon, ami alkoholos mámorában éppen az eszébe jut – így a lap.

“Ez azonban azt jelenti, hogy véleményével és stílusával Slota nem csak önmagát reprezentálja, ami még nem lenne különösebb tragédia, elvégre ilyen egzotikus figura nem csak fejlődő országokban, de minden országban akad”. Csakhogy – fejti ki a lap – Slota “azt a nagyfőnököt is reprezentálja”, aki talán azért tartja meg udvarában Slotát, hogy helyette mondja ki mindazt, amit Fico “legszívesebben maga mondana ki, ha a maradék józan esze nem azt súgná neki, hogy a miniszterelnöki tisztségéhez azért ez mégsem illene. Slota az egész kormányt reprezentálja”, mégpedig azt a kormányt, amelynek mindegyik “Slota önkényétől függő tagját” az adott parlamenti koalíció Slota minden képtelen mutatványa ellenére is “életben tartja és a helyén hagyja. Az ilyen kormányban már rendesebbek és értelmesebbek nem léteznek, legfeljebb csak kevésbé összesározott bűntársak vannak” – állapítja meg a SME.
nepszava.hu