Az 1968-as csehszlovákiai események dokumentumait, emlékeit és Lőrincz János 1968. augusztus 21-én készült fotóit, filmeket, hiteles rádiós archív felvételeket bemutató kiállítás a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumából Budapestre vándorol… …ahol a Szlovák Kulturális Intézetben mutatják be azoknak a negyven évvel ezelőtti napoknak a történéseit, melyek véget vetettek az Alexander Dubček nevével fémjelzett Prágai Tavasznak. A kiállítás Milan Kurucz, az intézet igazgatója hívta meg Budapestre. A kiállítás szeptember 18-án, tehát holnap 15 órakor nyílik a nagyközönség előtt, akik most először láthatják kronológiai sorrendben az eseményeket: mi is történt 1968 tavaszán egészen addig, amíg a hajdani Varsói Szerződés öt tagállamainak tankjai véget nem vetettek egy országban a szabadság kivívására tett zsenge kezdeményezésnek.

A kiállítás anyaga két súlypontra épül: az 1968-ban, mindössze 18 éves Lőrincz János eredeti, a katonai megszállás napján készült fotóira, illetve az írott sajtó korabeli példányainak a témába illő magándokumentumok és a Szlovák Filmintézet, a Szlovák Televízió, a Szlovák Rádió, a Magyar Televízió archívumainak anyagaira. A kiállítás audiovizuális kínálatának része az a dokumentum, amelyet a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma készített az 1968.augusztus 21-ét követően megszólaló rádióadó, a Gabonaváros egykori munkatársaival: Delmár Gáborral, Holló Annával és Kozma Gyulával. A tárlat hangulatát a múlt század hatvanas évei rádiókészőlékeinek, hírközlő eszközeinek retrobemutatója teszi hangulatossá, valamint a mechanikus „időgép“, amelyen a Prágai Tavasz eseménykrónikája olvasható.

A tárlaton megszemlélhető a magyar és szlovák írott sajtó, az audiovizuális részében viszont a Fekete napok című 1968-as dokumentumfilm, az inváziót követő napok filmhíradója, egy egész estés dokumentumfilm, a Szlovák Televízió: Időtükör című anyagának két epizódja, a Magyat Tekevízió Dubček-interjúja a Panoráma 1989.április 17-ei adásából, továbbá a Gabonaváros adásai, a katonai megszállás első hírei, Dubček rádióbeszédei, a rádió Hradec Králove-i stúdiójának magyar nyelvű felhívása, a Vörös Hadseregben szolgáló kárpátaljai magyaroknak az 1968-as megszállásal kapcsolatos visszaemlékezései hallhatók és láthatók.

A kiállítás a budapesti közönségnek talán az első, kronolológiai sorrendben rendezett és hiteles tükör a 40 évvel ezelőtt történt tragédiáról. Holnaptól, szeptember 18-tól tekinthető meg az említett intézményben, 15.00 órától.

Felvidék Ma, H.K.