Viera Tomanová munkaügyi miniszter támogatja Robert Fico kormányfő elképzelését és beleegyezését adta abba, hogy a II. pillért ismét megnyissák. A kormány ezzel a javaslatával már a következő héten foglalkozni is kíván, és októberben pedig a parlementi képviselők döntésére bíznák a tőkepilléres rendszer újbóli megnyitását. Az ellenzék azonban nem ért egyet a javaslattal és állítja, hogy a II. pillér kérdésével más problémát akarnak leplezni.

A II. pillérből az idén június 30-ig lehetett kilépni azoknak, akik úgy gondolták, mégis rossz döntést hoztak korábban. A Munkaügyi Minisztérium akkor még úgy nyilatkozott, hogy már többé nem nyitja meg a nyugdíjspórolási rendszert. Hasonlóan vélekedett két hónappal később is tárca.

Ma viszont a minisztérium az ellenkezőjét mondja: egyértelműen szeretnék ismét megnyitni a tőkepilléres nyugdíjspórolási rendszert.

A második pillérnek a megnyitása ismét lehetőséget kíván adni a rendszerben spórolóknak, hogy eldöntsék: melyik rendszer felel meg számukra a legjobban. Azt, hogy milyen hosszú időszakra tervezik a II. pillér megnyitását, egyelőre nem tudni.

Felvidék Ma, sk