Újabb komoly sikert ért el a Tóthné Mede Zsófia által vezetett Blaha Lujza Vegyeskar, amely alig egy évvel a megalakulása után tavasszal a galántai Kodály Napokon ezüstkoszorús minősítést kapott. 

A csoport ezúttal a Szakrális énekek nemzetközi ökumenikus koncertjére kapott meghívót a kassai Állami Színházba, amelyet már negyedik alkalommal rendezett meg a mezőlaborci NAPS Polgári Társulás. A Peter Solej nevét viselő alapítvány (ő a legfiatalabb szakíró Szlovákiában) 2004-ben jött létre, s elsődleges céljának a fiatalok művelődésének, lelki aktivitásának a támogatását tartja. Ennek a jegyében szerveztek már nyári táborokat sérült gyerekek részére és járási konferenciát az emberi jogokról. A legfontosabb rendezvényük a nemzetközi koncert, amelynek elsődleges célja az egyházak közötti párbeszéd elmélyítése és a kölcsönös tolerancia támogatása. A koncert fölött védnökséget vállalt a magyar és a szlovák parlament elnöke, valamint üdvözölte a rendezvényt az ukrán köztársasági elnök is. Az erkölcsi védnökök nevében Erdélyi Géza református püspök szólt az egybegyűltekhez. A fellépők között találtuk többek között a Blaha Lujza Vegyeskar mellett a budapesti Schola Cantorumot, a kassai Chorus Comenianust és a munkácsi fiúkart is. Ahogy Tóth Zsófia élménybeszámolójából megtudtuk, a színházban zsúfolt ház volt, ezért a kórusok a többiek fellépését csak az öltözőből kísérhették nyomon. A rimaszombatiak négy számot adtak elő, egy barokk egyházi művet, Kodály János-köszöntőjét, valamint Berkesi Sándor és Korai József egy-egy alkotását. A vegyeskar remek hangulatban ért haza Kassáról, s már várják őket az újabb fellépések, a Győry Dezső Napok megnyitóján, a rozsnyói és losonci kórusfesztiválokon, de a Sobotienka jubileumi koncertjén is.

Felvidék Ma, Gömöri Hírlap, jdj