Csibáné Kertész Lídia első könyvének, novelláskötetének bemutatójára került sor 2008. október 26-án, vasárnap 15.00 órai kezdettel Nagylégen, a helyi kultúrházban.

A légi AMICITIA Polgári Társulás és az MKP helyi szervezete közös szervezésében reneszánsz hangulatú műsoros délutánra szólt az invitálás, a közönség Mátyás királyról is megemlékezett, a helyi fiatalok egy meseátiratot mutattak be, majd Kovács László, a somorjai gimnázium tanára előadásban méltatta Mátyás király uralkodásának jelentőségét.

Ezután került sor a Légen élő, a csallóközcsütörtöki iskolában tanító Csibáné Kertész Lídia első könyvének, a „Vihar után” című novelláskötetnek a bemutatójára. Szigeti Ferenc polgármester és Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért társulás igazgatója méltatta a könyvet.
A szerző így vall arról, milyen indíttatásból határozta el a novelláinak a megjelentetését:
„Hosszú ideje dédelgetett vágyam volt egy novelláskötet megjelentetése. Most, hogy már csak néhány nap választ el attól, hogy az olvasóközönség kezébe adjam a könyvemet, kicsit elbátortalanodtam. Sok-sok megválaszolatlan kérdés motoszkál a fejemben: Vajon lesz -e, aki elolvassa? Megértik-e a kötet üzenetét, hogy minden vihar után megnyugvás következik? Értékelik-e a kitárulkozást? Csak remélni tudom, szavaim meghallgatásra találnak. Gondolataim nappal és éjjel „elsőszülöttem” körül forognak, s rá kellett döbbennem: minden, amit eddigi életemben leírtam, novelláim csokorba kötésére készített fel. S hogy mit mondhatnék magamról? Már gimnazista éveim legelején kacérkodtam az írással. Érettségi után a Komenský Egyetemre jelentkeztem, zsurnalisztikára. Sajnos helyszűke miatt nem nyertem felvételt. A tényt akkor életem legnagyobb tragédiájaként éltem meg, ma már azt mondom, kacskaringós utat kellett megjárnom, hogy hobbiként művelhessem az írást. A novelláimat sok éven át a fióknak írtam, majd kicsit bátortalanul megmutattam barátaimnak, akik bíztattak, ne hagyjam abba. Ahhoz, hogy a kötet megszülessen, nagy segítségemre volt Szitási Ferenc, Lég polgármestere, aki az első perctől mellettem állt és támogatott.”
Pogány Erzsébet köszöntője a könyv megejelnése alkalmából:

Kedves szerző, tisztelt polgármester úr, kedves vendégek!

Csibáné Kertész Lídia írásaiból összeállított első könyv beszédes címet kapott: Vihar után. Valóban vihar kellett ahhoz, hogy megjelenjen.

A szerző lelkében dúló vihar hívta életre.

Meglepetés olyanok számára is, akik azt hiszik, ismerik valamennyire a szerzőt…

Engedjék meg, hogy néhány mondat erejéig személyes legyek. Meglepetés és megtiszteltetés volt számomra, amikor elért az üzenet és felkérés, hogy a könyv megjelenése alkalmából szervezett ünnepségen én legyek az egyik, aki szól a könyvről, még inkább a könyv írójáról.

Csak miután elolvastam Lídia vallomását arról, mi vezette a könyv megjelentetéséhez, és főleg miután elolvatam – egy este, együltő helyemben – értettem meg, hogy valóban közöm van a könyvhöz, hiszen közöm van a szerzőhöz, ismerem az érzést, ami a könyvet életre hívta.

Harminc évvel ezelőtt együtt érettségiztünk Somorján, és bár látszatra megszakadt a napi, fizikai kapcsolatunk, nem véletlen, hogy most itt vagyunk néhányan az osztálytársak közül. Azért jöttünk, hogy kicsit, amennyire ez lehetséges, pótoljuk Lidi somorjai, bucsuházi családját. Tanui voltunk az iskolás éveinek, ismerjük a környezetet, ahol nevelkedett.

Örülünk, és büszkék vagyunk arra, hogy Kertész Lídiát új lakóhelyén, Légen ilyen ünnepi pillanatban köszönthetjük, gratulálhatunk neki.

Mielőtt rátérnék a könyv méltatására – hiszen ez a mai ünnepi alkalom apropója – engedjék meg hogy Lídiát, az ő irodalmi tevékenységét először egy másik, kevésbé drámai oldaláról közelítsem meg.

Lídia egy rövid vallomást írt nekem arról, mi késztette a könyv megjelentetésére, és ebben kiemelt helyen szerepel az az információ, hogy újságíró szeretett volna lenni, de nem vették fel az egyetem zsurnalisztikai szakára. És lám, amikor a kis könyvért jöttem el Légre, ugyanakkor kaptam a Légi Hírnök legújabb számából egy példányt. Ebből a községi újságból világos, hogy egy sokoldalú, jó tollú szerzőt, szerkesztőt kapott a község Kertész Lídia személyében.

És ha a szlovákiai magyar sajtó mai felkészületlen szereplőire gondolok, akkor csak azt tudom mondani, hogy éppen az ilyen lényegretörő, tisztességes újságírókat hiányoljuk – az országos médiákból.

Ötven év felé már ritkán vált nagyot az ember, inkább arra törekszik, hogy összegezze, amit addig elért. Csibáné Kertész Lídia élete pedagógusként lett teljes és sikeres. Mert jól érzi magát a bőrében, boldog családanya és örömmel végzi munkáját az iskolában, a gyerekek közt. És közben lakóhelyén, itt Légen értelmes elfoglaltságot talált a Légi Hírnök szerkesztésében, a falu kulturális életének szervezésében, a közösség építésében.

A közösségi munka, összefogás segítette világra a több évig fiókban lapuló kéziratokból ezt a kis könyvet. A község polgármestere biztatta és segítette a szerzőt könyve megjelenésében. Ismerve az ömnkormányzatok temérdek gondját, baját, nem kis szó ez! Bizonyára édesapja verseire, édesanyja neveltetésére gondolt, amikor az elsőkötetes szerző mellé állt.

A könyvet Ozsvald Zoltán fiatal felsőpatonyi festő illusztrálta. A könyv első oldalán pedig egy vers foglalja össze a szerző eddigi életét, ezt a verset helyi zeneszerző, Németh László adta ma elő, saját megzenésítésében.

Egy összefogás tanuja most a közélet iránt érdeklődő légi közönség. Köszönet érte.

Milyen volt tehát a vihar, amiből a könyv született? A gyermekkor, induló életút, olyan korszak viharai, amit soha nem lehet teljesen lezárni. Jó orvosság azonban, ha kiírja magából az ember a gyászt, megpróbáltatásokat, amennyiben írói tehetséggel van megáldva.

Drámai, meglepő kitárulkozás ez a könyv. Tizennégy írást tartalmaz, és bár a szerző a könyv borítóján novellának nevezi a kötetbe foglalt írásokat, egyik sem novella a szó szoros – irodalmi – értelmezésében.

Tiszta, okos fogalmazás. Leleplező, mégis körültekintő szóhasználat. Naplószerű, mert hiszen az ilyen kitárulkozásra a legmegfelelőbb eszköz a napló, az ember csak a naplójának vall ilyen kendőzetlen őszinteséggel.

Egy család tragédiáját, életük árnyoldalát mutatja, s bár a nevek – sem a keresztnevek, sem a vezeténevek – természetesen nem valóságosak, hanem kitaláltak és változóak, mégis világos, hogy a szerző szüleinek, nagyszüleinek, testvérének, rokonainak, férje családjának történetéről vall.

Kitárulkozás, hiszen a a családban sok szomorú, tragikus esemény játszódott le.

Ezért valóban nagy bátorság, eltökéltség kellett ahhoz, hogy ez a bensőséges naplót nyomdába kerüljön. A vihar ott kavarog a szerző lelkében, a könyv oldalain.

Kívánom, hogy most amikor a könyvet immár az olvasók is kezükbe vehetik – sikerüljön a vihar után igaz megnyugvást találni. Annyi időre, amennyi ahhoz kell, hogy azután újabb alkotói hangulatban szülessenek új írások.

Felvidék Ma, pog