Az Európai Unió első hivatalos, határokon átnyúló megyéjeként jegyezték be az Ister-Granum területi csoportosulást. Az Esztergom és Párkány központú kistérség az első ilyen együttműködés a Kárpát-medencében. A határokon átnyúló megye működése a mostani, kiélezett helyzetben különösen fontos – mondta a párkányi polgármester.
– Mi ezzel is dokumentáljuk, hogy tulajdonképpen az élet folyik tovább, nem lehet megállni és most egymásra sarat dobálni, mi itt együtt élünk, együtt fogunk továbbra is élni, az együttműködést fűteni kell. – nyilatkozta Jan Oravec.

A térség települései közösen pályázhatnak uniós pénzekre. A határmenti térség fejlesztését most kell elkezdeni, mert 2014 után sokkal kedvezőtlenebb feltételekkel hívhatók majd le a források.
– Szeretnénk a turizmusnak egy eurorégiós fejlesztési szervezetét létrehozni, szeretnénk a megújuló energiaforrásoknak egy önálló ügynökséget létrehozni, szeretnénk a vállalkozási-logisztikai szolgáltatásokat integrálni, magát a határokon átnyúló munkaerőforrások intézményrendszerét fejleszteni. – mondta el Ocskay Gyula, az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője.

Az új együttműködést negyvenhét magyarországi és harminckilenc szlovákiai önkormányzat hozta létre.
Duna TV