Elhalasztásra került a Magyarországhoz fűződő jobb viszony kialakítása – írta a SME a magyar és a szlovák miniszterelnök komáromi találkozója után. A lap szerint nemhogy áttörést nem hozott a találkozó a kölcsönös kapcsolatok jobbítása terén, hanem a sajtótájékoztatón használt éles hangnem mindkét kormányfő részéről még el is mélyítheti a már meglévő válságot. A miniszterelnökök a közösen kiadott nyilatkozatban elítélik ugyan a szélsőségességet, az idegengyűlöletet és az intoleranciát, és mindketten kifejezték elkötelezettségüket a nemzeti kisebbségek támogatását illetően, de végül nem tudtak megegyezni abban, hogy pontosan mit is értenek a nyilatkozatban felsorolt fogalmak alatt.
A SME napilap egy másik, a kormányfői találkozóval foglalkozó cikke többek között Monika Beňovát idézi, aki szerint már éppen itt volt az ideje, hogy a magyar miniszterelnök vette az elszántságot és hajlandó volt szlovák kollégájával találkozni. Az EP-képviselőnő meglepődött Gyurcsány némely kijelentésén, és személy szerint azt várta a magyar kormányfőtől, hogy erélyesebben elítéli a szélsőséges megnyilvánulásokat. Beňová meggyőződése, hogy Ján Slota vulgáris kijelentései tényleg régóta terhelik Szlovákia állampolgárait, de szerinte nincs szó újkeletű jelenségről.

A miniszterelnökök találkozója mindkét országban vegyes visszhangot váltott ki – írja a Pravda szombati száma, amelyben legelsőként a Szlovák Nemzeti Párt véleményét idézik. A nemzetiek szerint igenis fontos volt a találkozó, bár az konkrét eredményeket és előrelépést nem hozott. A magyar kormányfő úgymond kemény követelései viszont Belousovová szerint bebizonyították, hogy az MKP jelenléte a szlovák politikai térfélén Budapest politikáját tükrözi. Ugyanakkor azt várják a magyar féltől, hogy legiszlatív úton és haladéktalanul fellép a szélsőséges csoportok ellen. A lap cikkében ezt követően Csáky Pál, majd a Fidesz már ismert véleményét közli a találkozóval kapcsolatban.

A randevú, melyre mindenki várt – ezzel a címmel közölt összeállítást az Aktuálne.sk hírportál, közvetlenül a találkozó előtt, melyben összefoglalta a hivatalos magyar és szlovák álláspontot a kialakult helyzettel kapcsolatban, és felvázolta azokat a történéseket az elmúlt időszakból, melyek tovább mélyítették a két ország közti hűvös hivatalos kapcsolatokat. Közvetlenül a találkozóról, az ott elhangzott és más összeállításokban már korábban ismertetett magyar és szlovák hivatalos álláspontokról az Aktuálne.sk hírportál önálló cikkben számol be, melynek címe Gyucsány Ferenc szavait idézi: A szlovák politika eljegyezte magát a nacionalizmussal.

Felvidék Ma, tt.