Önként felmondott 800 szlovákiai munkás az esztergomi Suzuki autógyárban, abban bízva, hogy így háromhavi fizetésüknek megfelelő összeghez juthatnak.

A Pozsonyban megjelenő szlovákiai magyar napilap úgy tudja: azért történtek a felmondások, mert azt hitték, akik december 18-ig felmondanak, a 13. havi fizetés mellett megkapják a januári és februári bérüket is. Ám csak azokat illeti meg ez az összeg, akiknek beutaztatását a Suzuki a jövőben nem tudja biztosítani, vagyis az autógyár 30 kilométeren belüli körzetéből érkezőkre nem vonatkozik az ajánlat.

hrportal.hu