Az egészségügyi felügyelet szerint a Dôvera egészségbiztosító az alaptőkéjének csökkentésével a polgárok pénzére tette rá a kezét.

Richard Demovič, a felügyelet elnöke mai sajtóértekezletén azt mondta, hogy azt az 1,9 milliárd koronát, amely a Dôverából magánszámlára került át, kizárólag az egészségügyi ellátás finanszírozására kellett volna fordítani. A Dôvera mögött álló Penta pénzügyi csoport viszont úgy véli, hogy az alaptőkét a részvényesek betétei képezik. Miután a korábbi években a részvényesek úgy döntöttek, hogy a nyereséget nem fizetik ki, hanem tőkeemelésre használják, most ugyanezen elv alapján az alaptőke csökkentéséről született döntés – fejtette ki a Penta szóvivője. Martin Danko szerint helytelen az alaptőkét összekeverni az egészségbiztosító által kezelt közpénzekkel. Az alaptőke csökkentését Martin Šimun, a legnagyobb magán-egészségbiztosító vezérigazgatója azzal indokolta, hogy a kormány megváltoztatta a működés feltételeit.

A Dôvera a legnagyobb magán- és a második legnagyobb egészségügyi biztosító Szlovákiában. 2007. január 1-jén jött létre a Sideria és a Dôvera egyesülésével. A biztosító az elmúlt évben 467 millió korona nyereséget könyvelt el. Teljes bevételük 13,868 milliárd koronát tett ki, az összkiadás 13,401 milliárdot. A Dôvera 850 ezer biztosítottról gondoskodik.

Felvidék Ma, Pátria, sk