A Magyar Gárda betiltása nem old meg semmit, mert hamar kiderül, hogy a szlovák–magyar problémák gyökerei nem ebben rejlenek. Ez egy álkonfliktus, amely mögött politikusok rejtőzködnek – véli a Sme című szlovák liberális napilap csütörtöki kommentárjában.

A Magyar Gárdát feloszlató budapesti bírósági döntésnek van egy nagy előnye. Amint a Jobbik párt holdudvarába tartozó Magyar Gárda eltűnik a föld színéről, azonnal világossá válik, hogy nem volt semmi köze a szlovák-magyar kapcsolatok megromlásához. Pontosan úgy, ahogy például Sólyom László magyar elnök “magánlátogatásai” is csak ürügyül szolgáltak azok számára, akik az ellenségkép által határozzák meg saját identitásukat – mutat rá a szerző, Peter Schutz.

Miután a magyarországi demokrácia játékszabályai valamivel bonyolultabbak, mint Pozsonyban – ahol egy civil szervezet betiltásához elegendő annyi, hogy Robert Fico szlovák kormányfőnek a magyar kollégájával, Gyurcsány Ferenccel való révkomáromi találkozó előtt szüksége volt egy ütőkártyára -, a bírósági ítélet még nem jogerős, nehéz megmondani, hogyan is végződik az egész – írja Schutz. Még be kell bizonyítani, hogy a Magyar Gárda megsértette-e a törvényeket vagy sem. A kétezresre duzzadt Magyar Gárda tevékenysége azonban egyre erősebb nyílt bírálatokkal találkozik, mivel egyre több ember előtt világos, hogy a gyűlölet és a félelem (“cigánybűnözés”) légköre nem vezet a társadalmi megbékéléshez.

A szerző megjegyzi: szinte senki nem vette észre, mert nem is vehette észre, hogy az ügyben egy szó sem esett a szlovákokról. Vona Gábor és társai egyelőre megelégszenek a romákkal. A bírósági ítélet azon mondata, miszerint a hazafiságot nem lehet más ellenében gyakorolni, azonban olyan “okosság”, amelyet sokkal többen is megszívlelhetnének.

“Ha például figyelmen kívül hagyjuk a Gárdát, látjuk, nagyon nem világos, hogy kinek lesz hasznos a magyar parlament határozata, amelyben +aggodalmát+ fejezte ki a szlovák kisebbségpolitika fejleményei miatt. Most azt gondolják, hogy Robert Fico és Ján Mikolaj három kiló hamut szór a fejére és Budapestre megy Canossát járni? Ez pontosan olyan hozzájárulás a jó államközi kapcsolatokhoz, mint a Kárpát-medencei fórumról szóló szlovák határozat. Gyurcsány, Fico vagy Németh Zsolt úgy takarózhatnak a szélsőségekkel, ahogy csak akarnak, mert nekik mandátumuk van, ők standard politikusok és mentelmi joguk van. Ugyanakkor éppen ez a mások elleni hazafiasság+ a gyújtózsinór a hazai közönség számára. A Magyar Gárda (és társai) csak azután lépnek színre, miután a díszbeszédeket mondó pirotechnikai gyakorlatokkal már felgyújtották a szalmát” – szögezi le Peter Schutz a pozsonyi napilapban.

Forrás: MTI / Echo TV