A szlovák kormány mintegy 14 millió eurós adókedvezményt ad a német Volkswagen konszernnek a Szlovákiába tervezett, majdnem 300 millió eurós beruházásához. Robert Fico kormánya erről szerdai ülésén hozott döntést, derült ki abból a hivatalos közleményből, amely részletesen tájékoztat a kabinet ülésén elfogadott határozatokról.

A hét elején nyilvánosságra került értesülések szerint a Volkswagen kibővíti szlovákiai autógyárát, és két új személygépkocsi gyártását indítja be. Az értesüléseket a szlovák gazdasági minisztérium megerősítette. A Volkswagen tervei szerint a beruházásokat 2012-ig valósítják meg, és a gyárban 760 új munkahely keletkezik. Szlovák lapok szerint, a beszállítókat is figyelembe véve, összesen 2000 új munkahely jöhet létre.

A Volkswagen 1991 óta van jelen Szlovákiában, és korábban is többször kapott támogatást a szlovák kormányoktól. A most elhatározott adókedvezményt a hatályos szabályok szerint még Brüsszelnek is jóvá kell hagynia. A német konszern pozsonyi gyára tavaly összesen 249 ezer gépkocsit szerelt össze. A gyár bevétele 193,4 milliárd szlovák korona volt, egy százalékkal kevesebb, mint 2006-ban. A korona erősödése miatt azonban az adózott eredménye több mint 7 százalékkal, 7,61 milliárd koronára esett vissza.

A TA3 hírtelevízió úgy tudja, hogy az új modellek elsősorban a nőket és a diákokat célozzák meg, tehát kiskocsikról van szó. A Volkswagen-csoport a korábbi sajtóértesülések szerint azt is mérlegelte, hogy Pozsonyban gyártanák a Volkswagen Up! névre hallgató új kiskocsi-modellt is. Egyes források szerint az új kiskocsik éppen e modell változatai lennének. Más források viszont azt állítják, hogy erről egyelőre nincs végleges döntés. A Volkswagen Up! modelleket a konszern egyik németországi, illetve az egyik csehországi üzeme is szívesen gyártaná.

mno.hu