Zárt üléssel folytatódott a parlament 29. ülése, a plénum meghallgatta Jozef Magalának, a Szlovák titkosszolgálat igazgatójának beszámolóját a szervezet 2007-ben végzett tevékenységéről és tudomásul vette azt.

 A nyilvános részben a plénum első olvasatos törvényjavaslatokat vitatott meg, többek közt a koalíciós képviselők által benyújtott szabálysértési jogszabályt, amely megszüntetné a parlamenti képviselők ilyen esetekre vonatkozó mentelmi jogát, tehát azt a lehetőséget, hogy a gépkocsi volánjánál ülve se kelljen megfújniuk az alkoholszondát. A javaslat második olvasatba került, ugyanúgy, mint a nemzetiek előterjesztése, hogy az emlékművek felállítása során a helyi önkormányzatoknak ne legyen beleszólásuk abba, hol helyezhetők el. Továbblépett a kataszteri és illetéktörvény koalíciós módosítása is, amely elektronikus ügyintézést vezet be a nyilvántartóknál. Elbukott az ellenzék nyugdíjbiztosítási módosító javaslata, amely a természetes személyek társadalombiztosítását kívánta rendezni vállalkozásuk első két esztendejében. Az elképzelés az volt, hogy az önfoglalkoztatók után két évig az államkassza fizette volna a nyugdíj- és egészségbiztosítást, s ugyanerre az időre adómentességet kaptak volna. Hasonló sorsra jutott a független Peter Gabura előterjesztése, amely újra bevezette volna a korkedvezményt a gyermeket nevelő nők számára. Gabura arra hivatkozott: a kétpilléres rendszerben nőni fog a különbség a nyugdíjas nők és férfiak járadéka között, hiszen a gyermekgondozás idején az anyák után minimális összeget fizet ilyen célra az államkassza. Megbuktatta a plénum a banktörvény ellenzéki módosító javaslatát, amely a lakásszerzésre használt jelzáloghitelek feltételeit akarta megváltoztatni úgy, hogy emelni akarta a maximális jövedelem-határt a kedvezményes kamatozás esetére az átlagkereset 1 egész 3 tizedszereséről másfélszeresére. Ivan Mikloš azzal érvelt: a feltételeket a reális lakásárakhoz kell igazítani. Az SZDKU javaslatát támogatta a smeres Jozef Burian , a pénzügyi bizottság elnöke, a koalíció ennek ellenére sem szavazott mellette. A tanácskozás délutáni szakaszára már csak néhány új, képviselői előterjesztés és jelentés maradt. Ezek közül a közbeszerzési törvény módosítása az egyik legfontosabb – bár kérdéses – napirendi pont. Erről már csak szavazni kell. Fő kitétele, hogy kötelezővé tenni a közbeszerzésben az elektronikus eljárást, a döntéshozatalban pedig az egyik legfontosabb kritérium az ár lenne. Mégpedig a legalacsonyabb ár, ami jelenleg sok esetben azt eredményezi, hogy az ilyen pályázót kizárják a versenyből. A javaslat bírja a néppárti frakció támogatását, sorsa azonban kérdéses, mert ez is ellenzéki javaslat.

Felvidék Ma, Pátria, ngyr