Szlovákia ma éjféltől az eurórégió 16-ik tagjává lép elő; az ország vezetősége abban bízik, hogy a közös európai deviza védelmet nyújt számára az egyre súlyosabbá váló válság ellen.

Szlovákia január elsejével a másodikként lép be az euróövezetbe a volt kommunista országok közül, azt követően, hogy megfelelt az euró adoptálásának feltételéül szabott maastricti kritériumoknak. A csatlakozás időpontja szerencsésnek mondható, hiszen a feltörekvő piacokat is elérő hitelpiaci válság hatására a régió devizái alól kicsúszott a talaj az elmúlt időszak során, védtelenné téve őket az esetleges spekulatív támadások ellen. A szlovák kormányzat úgy véli, az euró bevezetése védelmet nyújthat az ország számára a válság ellen.

A szlovák korona árfolyamának euróhoz való rögzítését követően a deviza ugyan stabilan tartotta pozícióját (az euró/korona árfolyamot 30,126-on horgonyozták le), ám a térség más államainak devizái jelentősen leértékelődtek az elmúlt időszak során. A lengyel zloty 24 százalékot, a cseh korona 11 százalékot, a forint 13 százalékot veszített értékéből az euróval szemben az idei év második felében – írta a Bloomberg, felhívva a figyelmet arra is, hogy a válság elterjedését követően a szlovák állampapírpiac is mérsékeltebben reagált a régió sérülékenységének hírére a többi visegrádi országhoz képest.

Lengyelország, Csehország és Magyarország az euró nyújtotta védelem híján egyéb eszközöket kénytelen igénybe venni, hogy devizáikat megtámogassa. A legújabb hírek szerint ez hosszabb távon is így maradhat, hiszen az ECB az elkövetkező néhány évben várhatóan óvatosabb lesz a devizaövezet kiterjesztését illetően. A központi bank ugyan biztosította az országokat arról, hogy szükség esetén támogatásban részesíti őket, ám a nemrég nyilvánosságra került kommentárok szerint a jövőben óvatosabb lesz azzal kapcsolatban, kit enged be az euró-klubba.

Jürgen Stark monetáris tanácstag nyilatkozata szerint a volt kommunista országok többsége egyelőre nem bizonyította, hogy kellően stabil gazdasággal rendelkezik ahhoz, hogy csatlakozzon az euróövezethez, a mostani pénzpiaci válság pedig még inkább megnehezítheti ebbéli igyekezetüket, annak ellenére, hogy az országok épp a krízis miatt sürgetik a belépést, akár kedvezmények árán is. Elemzők úgy vélik, annak ellenére, hogy Magyarország, Lengyelország és az eurócsatlakozási céldátummal nem rendelkező, eurószkeptikus vezetésű Csehország csatlakozásának politikai indokai egyre erősebbé válnak, a csatlakozást alátámasztó gazdasági érvek jócskán megfogyatkoztak.

Napi Online