A Cseh Köztársaság legjobb tudása szerint fogja a Tanács irányítását ellátni, nem fogja destabilizálni az unió működését, a cseh elnök, Václav Klaus euroszkeptikus hozzáállása ellenére sem – jelentette be Alexandr Vondra, az ország európai uniós ügyekért felelős kormányfőhelyettese.

 

Vondra megerősítette: hazája, amely a következő hónapban veszi át az EU soros elnöki tisztét, nem fogja felborítani az EU rendes működését. Bejelentésével a cseh kormányfő- helyettes a francia elnök, Nicolas Sarkozy és más uniós országok vezetőinek kijelentésére reagált, akik korábban Klaus miatt bírálták Csehországot.

Habár a soros elnökséget Franciaországtól átvevő Csehország valószínűleg nem múlja majd felül az eddigi soros elnökségek teljesítményét, „alapos, szakmai munkára lehet számítani az ország részéről” – mondta Vondra.

A cseh kormányfő-helyettes jelenleg Párizsban tárgyal, ahová a soros elnökség átvételének előkészítése céljából érkezett. Korábban több politikus a cseh elnökség esetleges elhalasztásáról is beszélt, elsősorban az elnök euroszkeptikus kijelentései és tettei miatt. Ingo Friedrich, német EP-képviselő még az ősz folyamán javasolta, hogy amennyiben Prága nem tudja ellátni az elnökséggel járó feladatokat, adja át a tisztségét – a sorban egyébként utána következő – Svédországnak.

Klaus többek között azzal haragította magára az unió vezető politikusait, hogy kijelentette: nem tulajdonít jelentőséget országa soros EU-elnökségének, emellett az unió működését új alapokra helyező Lisszaboni Szerződést is számos alkalommal nyíltan bírálta, elnöki rezidenciájára pedig nem hajlandó kitűzni az EU zászlaját.

EUvonal