A nyilvános részben a plénum első olvasatos törvényjavaslatokat vitatott meg. A koalíciós képviselők által benyújtott szabálysértési jogszabályt, amely megszüntetné, hogy a parlamenti képviselőknek a gépkocsi volánjánál ülve se kelljen megfújniuk az alkoholszondát.

A javaslat második olvasatba került, ugyanúgy, mint a nemzetiek előterjesztése, hogy az emlékművek felállítása során a helyi önkormányzatoknak ne legyen beleszólásuk abba, hol helyezhetők el. Továbblépett a kataszteri és illetéktörvény koalíciós módosítása is, amely elektronikus ügyintézést vezet be a nyilvántartóknál. Elbukott a független Peter Gabura előterjesztése, amely újra bevezette volna a korkedvezményt a gyermeket nevelő nők számára. Megbuktatta a plénum a banktörvény módosító javaslatát, amely a kedvezményes kamatozású lakáscélú jelzáloghiteleknél emelni akarta a maximális jövedelem-határt az átlagkereset másfélszeresére. Az SZDKU javaslatát támogatta a smeres Jozef Burian, a pénzügyi bizottság elnöke, a koalíció ennek ellenére sem szavazott mellette. Hasonló sorsra jutott a közbeszerzési törvény módosítása, amely kötelezővé akarta tenni a közbeszerzésben az elektronikus eljárást. A javaslatot szóban támogatta a néppárti frakció, de itt meg is állt minden, mert ellenzéki indítvány zöldet nem szokott kapni. Így járt a kereszténydemokrata Mária Sabolová orvosi beutalók megszüntetésére tett javaslata is, hiába helyeselte az elképzelést ellenzék és koalíció a hosszúra nyúlt vitában. Pavol Paška házelnök beszámolt még a plénumnak a pozsonyi vár négymilliárd koronás felújításának menetéről és költségeiről. A kassai katonai kórház felszámolásáról és a gyermekkórház elköltöztetéséről szóló miniszteri jelentésről pedig Viliam Novotný, az egészségügyi bizottság elnöke számolt be. A miniszteri beszámoló szerint csak a fekvőbeteg részleg szűnik meg, a rendelőintézet és a speciális részleg fennmarad. A Pasteur kórház képes ellátni a környéket, ezért nem éri hátrány a lakosokat. Viliam Novotný bírálta ezt az elképzelést, mert az Általános Egészségbiztosító számításai szerint a katonai kórház lényegesen olcsóbban dolgozik, mint a helyére lépő. A minőségi mutatókról nincs adat, mondta Novotný. Olyan határozati javaslatot terjesztett elő, hogy a kormány állítsa le a kórház felszámolását – mert egyébként ez az egyetlen intézet az országban, amelynek a légierő alkalmazottainak ellátására jogosítványa van. Mivel a koalíció kiállt Raši miniszter elképzelése mellett, a plénum a jelentést tudomásul vette, és ezzel az idei utolsó rendes ülés be is fejeződött. Szokás szerint karácsonyi hangulatban, egy népi együttes muzsikája és jókívánságai mellett kívántak minden jót egymásnak és az ország lakóinak a pártok. Ez ugyanis kissé furcsán hatott volna a még befejezésre váró 31. ülést követően – ahol elsősorban csúnya dolgokról esik majd szó.

Felvidék Ma, Pátria, ngyr,