A köztársasági elnök aláírta a módosított közúti törvényt. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy február elsejétől lakott területen 50 kilométer per óra a megengedett sebesség. Lakott területen kívül nem változik a sebességkorlátozás, marad a 90 kilométer/óra, az autópályákon 130 kilométer/óra, de mód lesz arra, hogy helyenként közlekedési táblával engedélyezzenek ennél nagyobb sebességet is.

Február elsejétől a telefonokat a táska mélyén kell tartani vezetés közben, a tompított fény használatáról az év egyetlen napján sem feledkezhetünk meg.

Ha valaki szabálysértést követ el, kettő helyett akár öt évre is bevonhatják a jogosítványát. Az alkoholszonda elutasításáért 300 eurós büntetés jár. A közlekedési törvény módosítását a Magyar Koalíció Pártja nem támogatta, képviselői tartózkodtak a szavazáskor.
Amiért mi nem támogattuk, az a nagyon magas büntetési díj, amelyet kiszabhatnak büntetésként, ez ugyanis elérheti az ezer eurót is. Ezt nagyon soknak tartjuk, hisz Szlovákiában az átlagfizetés olyan 7-800 euró – mondta Andruskó Imre, a Szlovák Nemzetgyűlés képviselője.

Révkomárom belvárosában, tehát lakott területen belül most még nem ritka, ha valaki 70, 80, de akár 100 km/órát meghaladó sebességgel halad gépkocsijával. Ezek a sofőrök a törvény hatályba léptekor komoly büntetésekre számíthatnak.

Újdonság, hogy egész évben kötelező a világítás és az összefüggő hóréteggel borított utakon a téli gumi használata. A szabálysértésekért kiszabott pénzbüntetések is jelentősen megemelkednek. Ivan Gašparovič a büntető perrendtartás módosítását is aláírta ma. Ennek értelmében haladéktalanul intézeti kényszerkezelésre küldhetők azok, akik esetében ezt a bíróság elrendelte.

Felvidék Ma, Pátria, sk,