A szlovákiai magyarok szerint kritikusabb az emberi jogok betartása az országban mint az elmúlt időszakban. Ezt Ivan Dianiška, a Focus közvélemény-kutató intézmény igazgatója mondta újságírók előtt, miután kiértékelték azt a felmérést, melyet az Amnesty International Slovensko felkérésére készítettek.

„A szlovákiai magyarok elégedetlensége az emberi jogok betartása terén növekszik” – jelentette ki Dianiška, a felmérés eredményére hivatkozva. A jelenlegi helyzetet az 1990-es évek első feléhez hasonlította, amikor a politikusok egy része kijelentéseivel nagyban hozzájárult a feszültség növeléséhez a szlovák-magyar kapcsolatok terén.
Branislav Tichý, az AI Slovensko vezetője megengedte, hogy a félmilliós magyar közösség szociális és kulturális jogai valóban sérülhettek Szlovákiában. A parlament emberi jogi bizottságának elnöke, A. Nagy László szerint nem következett be ugyan a helyzet átfogó rosszabbodása, de a magyar közösség helyzetének javulása sem történt meg.
A felmérésbe 1031 felnőtt ember kapcsolódott be. A válaszadók két harmada szerint az emberi jogok betartása Szlovákiában rossznak mondható, míg ellenkező véleményen van a megkérdezettek negyede. Ugyancsak kitűnt a felmérésből, hogy az emberi jogok megfelelő szintű betartását a szlovák nemzetiségű, 25 és 35 év közötti, magasabb iskolai végzettséggel rendelkező polgárok vallják. Ellenkező véleményük volt viszont a magyar nemzetiségű, hasonló korösszetételű és végzettségű válaszadóknak.
Az AI Slovensko éves értékelése alapján ugyanakkor a leggyakoribb probléma Szlovákiában az emberi jogok területén a roma nemzetiségűek tartósan hátrányos megkülönböztetése a művelődésben, lakásgondjaik nem megfelelő kezelése és a rossz egészségügyi ellátásuk.

ČTK, Felvidék Ma, tt.