Köszönet a Bethlen Gábor Alapítványnak kuratóriumának, a 2008 évi díjátadó ünnepség szervezőinek, hogy ebben az évben érzékenyen figyeltek Felvidékre. December 5-én, a szégyenletes népszavazás évfordulóján, egy éves szünet után, az ELTE Jogi Karának dísztermében méltóságteljes ünnepségen került sor a díjak átadására. Az ünnepség házigazdái Bíró Zoltán és Bakos István voltak.

Az ünnepség első perceiben Budapesten először láthatta a közönség a december 5-i népszavazásra reagáló, “Mert mibennünk zeng a lélek” c kisfilmet, a Szepsi Városi Televízió fiatal munkatársainak alkotását, amely elnyerte a IX. Lakiteleki Kistérségi és Kisközösségi Filmszemle fődíját.

Az este folyamán Écsi Gyöngyi gyönyörű éneke ünnepibbé varázsolta a méltatások sorát.
Az egyik Bethlen-díjat ebben az évben Dr. Erdélyi Géza, felvidéki református püspök kapta, akit nagyváradi püspöktársa, az Európai Parlament erdélyi képviselője, Tőkés László méltatott elismerő szavakkal.
Bethlen-díjat kapott még Rózsás János író, akinek életútját, munkásságát Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke ismertette. Márton Áron-emlékéremmel tüntették ki Dr. Bábel Balázs kalocsai érseket, Kiss Józsefet, a marosvásárhelyi Bólyai Líceum nyugalmazott tanárát és Szente Imre Svédországban élő írót, műfordítót.
Dr. Sipos Lajos irodalomtörténész tevékenységét Tamási Áron-díjjal ismerték el, és Teleki Pál-érdemérem kitüntetést kaptak: Illyés Mária művészettörténész, az Alapítvány kurátora, Makovecz Imre építész, Dr. Papp Lajos szívgyógyász, Teleki Júlia délvidéki képviselő és író,
Dr. Vekerdi László tudománytörténész, az Alapítvány alapító-kurátora.Tegyük hozzá, hogy Csicsery-Rónay István történész Teleki Pálra emlékezve azt emelte ki, hogyan próbálta a Csehszlovákiához csatolt területek magyar lakosságának érdekeit védeni e nagy tekintélyű államférfi, akiről immár egy emlékérem alapításával is megemlékeznek az őt tisztelő utódai.
December 5-én Budapesten a zsúfolásig megtelt díszteremben Felvidék jegyében zajlott a rangos díjak átadási ünnepsége. Köszönjük a szolidaritást!

Pogány Erzsébet, Felvidék Ma