A két ország közös kapcsolatainak alakulásáról tárgyal szombaton Érsekújvárott Ivan Gašparovič szlovák és Sólyom László magyar államfő.

A magyar államfőt Ivan Gašparovič hívta meg a hivatalos látogatásra november 11-én Lengyelországban. A szlovák fél olyan határozat-tervezetet terjesztett elő, amely nyugtalanságának ad hangot a két ország közötti viszony romlása miatt, amelyet a szélsőséges csoportok gerjesztenek a két országban.

Ivan Gašparovič és Sólyom László tíz órától kezdődően a tervek szerint egy órán át tárgyal zárt ajtók mögött, ezt követően tájékoztatják a nyilvánosságot a megbeszélésen elhangzottakról. >A tárgyalás után Sólyom László a Magyar Koalíció Pártjának képviselővel is találkozik. A Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint a két elnök a magyar-szlovák viszonyról tárgyal majd.

A szlovák elnöki hivatal szóvivője korábban arról tájékoztatott, hogy a találkozó napirendjén nem szerepelnek majd olyan témák, amelyekben a felek nem értenek egyet, tehát nem a múltbeli sérelmekkel foglalkoznak, hanem a szlovákok és a magyarok jövője és együttműködésük az egységes Európában lesz a téma.

Az eredeti tervek szerint a két államfő december 6-án Esztergomban találkozott volna. A szlovákok később jelezték, hogy ez a helyszín nem felel meg nekik. Diplomácia forrásokból származó értesülések szerint azért, mert most Ivan Gasparovic szeretne a házigazda lenni. A szlovák fél eredetileg december 5-ét és ótkomlóst javasolta, azt viszont a magyarok nem fogadták el. A szlovákok ezután a szlovákiai Párkányhoz közeli Béla (Belá) települést ajánlották.

A két köztársasági elnök legutóbb november 11-én Varsóban találkozott egymással, ahol részt vettek a lengyel függetlenség napi ünnepségen.


Pátria, sk, MTI