A Gömöri Hírlap 50. száma már az adventi ünnepek jegyében készült, s a címlapon olvashatják Cifruš István rimaszombati polgármester gondolatait, s képes oldalon számolunk be az ünnepségsorozatról.
Kökény Béla roma aktivista a romák helyzetéről, s az általa működtetett polgári társulás tevékenységéről és terveiről nyilatkozik. Annak is utána néztünk, hogy terveznek-e létszámleépítést a Rimaszombatban működő multinacionális cégek helyi fióküzemei. Kovács László városi elöljárótól megtudhatjuk, hogy a városi hivatal egyelőre nem költözik a régi Megyeháza épületébe. Ankétunkban azt kérdeztük meg a városi hivatal osztályvezetőitől, hogy hogyan értékelik a mögöttünk hagyott esztendőt. Köszöntjük a 80 éves Kálosi Jánost, s megtudhatják, hogy a runyai Tóth Gábor harmadik lett az ifjú elektrotechnikusok kerületi versenyén. A lap kapható a régió standjain, a postákon és a rimaszombati Tompa könyvesboltban.

Felvidék Ma, jdj