A dél-koreai KIA Motors zsolnai (Žilina) üzemében a jövő évben megkezdik egy harmadik modell, a Hyundai Tucson próbagyártását, jelentette be a KIA Motors Slovakia szóvivője, Dušan Dvořák pénteken.

 

A próbaüzem befejezése után, várhatóan 2010-ben beindítjuk a Hyundai Tucson rendes sorozatgyártását is – tette hozzá a szóvivő. Jelenleg a zsolnai gyárban két modellt gyártanak, ezek a KIA Ceed és a KIA Sportage. Korábban a szlovák sajtóban olyan értesülések láttak napvilágot, hogy a nemzetközi pénzügyi válság, az autókereslet nemzetközi visszaesése miatt jövőre a zsolnai összeszerelő üzem is csökkenteni kényszerül a termelését.

Eredetileg a gyár a termelés lényeges bővítésével számolt. Mindössze nagyon mérsékelt termeléscsökkenésről van szó. Ez már most is valóság – erősítette meg az információkat Dvořák. Hozzátette: a zsolnai üzem kiskocsikat gyárt, és ezek iránt a kereslet a jelenlegi gazdasági válság közepette helyenként inkább növekszik, mintsem csökken.

Nyugat-Európában valóban csökkent a kereslet autóink iránt, ezért a cég az afrikai és a közel-keleti piacot igyekszik most megcélozni. Pillanatnyilag az a helyzet, hogy kocsijaink iránt a legnagyobb érdeklődés, kereslet Oroszországban nyilvánul meg – mondta Dvořák. Az orosz piac után nagyság szerinti sorrendben Németország, Nagy-Britannia és Franciaország következik.
Közép-Európában a zsolnai KIA Motors-gyár autóit csak korlátozott mértékben árusítják.

netriport.hu