Az Európa Tanács filmalapjától Gauder Áron Egillje, és a bolgár-magyar Mission London is kapott támogatást, az AZYL és a Busho közös, szlovák-magyar filmfesztivált szervez. Kiküldetés címmel filmesítik meg Elbert János máig feltáratlan gyilkosságának történetét.

 

Eurimages-döntések

Az Eurimages Igazgató Tanácsa 2008. december 13-16. között tartotta 113. ülését Párizsban. Gauder Áron Egill című készülő filmje 480.000 €, a bolgár-magyar koprodukcióban készítendő Mission London című terv 170.000 € támogatást kapott az Európa Tanács filmalapjától – tudatta a Magyar Filmunió.

Az érvényes pályázatok száma huszonhárom, közöttük négy magyar részvételű filmterv szerepelt. Az Igazgató Tanács tizenkét filmtervet támogatott, összesen 4.380.000 € összeggel.

A forgalmazási támogatásokhoz érkező érvényes pályázatok száma harminchárom volt, Magyarországról egy pályázat érkezett. Az Igazgató Tanács huszonkilenc pályázatot támogatott összesen 169.000 € összeggel.

AZYL-Busho – Szlovák-magyar barátságos mérkőzés

A pozsonyi AZYL és a budapesti BUSHO filmfesztivál szervezői úgy döntöttek, hogy a két rendezvény első lépésként kulturális „fronton” próbálja bebizonyítani a nagyvilágnak, hogy igenis létezik normális szlovák-magyar viszony annak ellenére is, hogy a médiából nem ezt halljuk.

Első lépésként a két egyaránt 5 éves rövidfilmfesztivál egy olyan felhívást tesz közzé, amelynek lényege, hogy az emberek olyan 1 perces filmeket csináljanak, melyek a “reklama na zivot” szabad fordításban „életREklám” szlogenhez köthetők. A rövidfilmek témáit a magyar-szlovák viszony tematikán belül különböző címszavakban határozták meg. A szervezők nagy örömére két „újgenerációs” filmrendezőnk Bollók Csaba és M. Tóth Géza azonnal igent mondott a kampányban való részvételre illetve a zsűri felkérésre.

A fesztivál tematikája: Párbeszéd, Változás, Tisztelet, Határok, 135 év. Kategóriák: fikció, animáció, kísérleti, dokumentum. Műfaj: komédia, dráma, akció, melodráma, musical, horror, thriller.

A nevezés határidő: 2009. február 21.
Fődíj 900.000,- HUF (3333,- EUR),

A Kontroll producere bűnügyi filmre készül

A Film New Europe értesülési szerint a Kontroll producere Hutlassa Tamás, Odze György és Tasnádi István által jegyzett alkotás, a Kiküldtés nyerte a Hartley-Merrill Nemzetközi forgatókönyvíró pályázat fődíját.

A politikai krimi a népszerű irodalom professzor, Elbert János 1983-ban történt meggyilkolásának megoldatlan történetét járná körül, a forgatókönyv Odze György 2006-ban írt dokumentalista-fikciós regényére támaszkodik.

A film forgatása előreláthatólag 2009 második felében veszi kezdetét.

magyar.film.hu